Esztergom Évlapjai 1994

FENYVESI LÁSZLÓ: Károly János javaslata Ipolyi Arnoldhoz, Munkácsy Mihály Krisztus-festménye üdvében

19-én elhunyt édesapja, idősb Károly János molnármester, akit két nap múlva helyezett örök nyugalomra a Szent Domonkos-temetőben Horvátovszky plébános. A szokásos zsinati vizsgák letételét követően, szeptember legvégén Székesfehérvárra költözött. Úgy tűnik, kevéssé lehetett elégedett fehérvári kápláni stallumával, mert már pár nap múltán, 1859. október 10-én újabb folyamodványban kérte püspökét, támogassa kérését az uralkodóház felé a megüresedett csepeli plébánia elnyerése érdekében. Ám ezúttal sem járt eredménnyel, noha többek között arra is hivatkozott, hogy édesapja elhunytával az ő vállára nehezedik elárvult családjának, kiskorú testvéreinek eltartása. Fehérvárott szintén az esperes mellett ténykedett mint "német káplán". Ezúttal csupán egy évig szolgált az egyházmegye székhelyén. Ugyanis Daniss Zsigmond agárdi lelkészt Tóthfalu plébánosává léptették elő. Erre Károly János támogató levelet kért Farkas püspöktől, majd Danisshoz utazva, tőle is szerzett egy ugyanilyent, s egy parasztszekéren Nádasdladányra kerekezett Nádasdy Lipót grófhoz, az agárdi lelkészség kegyurához. S mivel nemcsak ezeket tudta felmutatni, hanem a grófné kérdésére büszkén felelhette, hogy valóban ő írta a Nádasdyak eleiről a kérdéses cikket a Vasárnapi Újságba, ezért a gróf rövid 3 nap elteltével kinevezte az agárdi pusztáján létrehozott lelkészség lelkészévé. Ez ugyan a korábbi, fél évtizedes kápláni állapothoz képest némi előrelépést jelentett, ámde a csekély népességű, elmaradott, világtól elzárt s kisjövedelmű lelkészi hivatal nem túl sok reménnyel kecsegtette a jövőre nézve meglehetősen ambiciózus ifjút. Ezen a félreeső tanyai településen hét szűk esztendőt húzott le Károly János. Ezalatt még tökéletesebben elsajátította a lelkipásztorkodás gyakorlati és elméleti ismereteit, mivel irodalmi és tudományos önképzését közben sem hagyta abba. 1864-ben megjelent első beszéde, melyet abból az alkalomból tartott lelkészségén, hogy ekkor ünnepelték az agg Farkas Imre püspök agárdi újmisés lelkiszolgálatának 50. évfordulóját, jelesül november 19-én. Időközben felfigyelt rá Ráth Károly, a jóhírű Győri Történeti és Régészeti Füzetek egyik szerkesztője is, és egy tanulmányt kért tőle 1866 karácsonyáig. Bokros teendői miatt azonban csak 1867. február 10-én teljesíthette a kérést, miként maga írja levelében. Sajnos, nem tudjuk, minemű "közleménynyel" tisztelgett Ráthnál, mivel a periodika közben megszűnt, s Károly János írása nyomtalanul elveszett. Bár könnyen lehet, hogy voltaképpen az lllava középkori okleveleit tartalmazó forrásközlését küldte el Győrbe, melyet végül a Magyar Sión, ez a rangos múlt századi katolikus folyóirat közölt le 1866-os évfolyamában, 3 részben. Lelkipásztori célját önmaga így fogalmazta meg a pénzügyminiszterhez eljuttatott ama folyamodványában, melyet Agárdon vetett papírra 1867. június 18-án: "...az egyháznak buzgó híveket, a hazának pedig hasznos polgárokat neveljek..." Mindössze előző 7 esztendei káplánkodására és itteni 7 szolgálati évére hivatkozva, szerényen megjegyezte: "Érdemeket felhozni nem tudok, de ha még úgy bővelkedném is, velők nem dicsekedném." Ám kérését ezúttal éppen úgy elutasították, mint amikor 1862-ben a velencei plébániáért folyamodott. Némi erkölcsi elégtételt csupán az jelentett a számára, hogy 1866-ban őt kérték fel a Szent István-napi ünnepi beszéd megtartására a püspökség székhelyén. 40