Esztergom Évlapjai 1994

FENYVESI LÁSZLÓ: Károly János javaslata Ipolyi Arnoldhoz, Munkácsy Mihály Krisztus-festménye üdvében

S bár nem azonnal, de a lelkészi értelmiségi pálya lassan megnyitotta az utat a rendkívüli talentummal, akaraterővel és szorgalommal rendelkező Károly János előtt. Püspöke először a dunabogdányi plébániára küldte, ahol káplánként, vagyis segédlelkészként működött. Mivel szülei és testvérei éveken át igen nagy szegénységben éltek, kápláni jövedelméből mindvégig ő segélyezte őket, magára vállalva a katonai hivatást választó Gyula öccse költségeinek fedezését is. Bogdányban éppen úgy "német káplánként", vagyis a német ajkú lakosság segédlelkészeként tevékenykedett, mint következő két állomáshelyén, Ráckevén és Székesfehérvárott is. Jóllehet a kevei stallum elnyerése érdekében írt folyamodványai eleddig nem kerültek elő, de a többiek analógiájára bízvást föltételezhető, hogy saját maga kívánt hazakerülni, segíteni nyomorgó családján. Szülővárosában szintén két esztendeig kápiankodott, ugyancsak a kerületi esperességet viselő plébános oldalán, jelesül az öreg Horvátovszky Vilmos mellett. Jobbára a szigetbecsi filia német ajkú híveinek lelkiéletét gondozta, illetőleg szükség esetén megfordult a két másik filián, Makádon és Lóréven is, de keresztelési, esketési és temetési teendőinek, avagy iskolai hitoktatói és templomi istentiszteleti munkáinak zömét mégis a kevei anyaegyházban végezte, ahol a német ajkú katolikusok már csak törpe minoritást képeztek. A kevei matriculákban 1857. szeptember 25-től 1859. szeptember 26-ig lehet tételesen nyomon követni tevékenységét. Önnön bejegyzései szerint e két év leforgása alatt összesen 16 esetben esketett, 108-szor keresztelt, és 140 halottat búcsúztatott. Ez összesen 264 egyházi szertartást jelentett. Ha meggondoljuk, hogy a párszáz lakosú, környékbeli falvakéhoz képest jóval népesebb, öt és félezres mezőváros ifjú káplánjának ezenkívül rengeteg teendője akadt a templomban és a katolikus iskolában is, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy pihenésre és kikapcsolódásra igen kevés ideje juthatott, s ezt is főleg önművelésre fordította. Említésre érdemes, hogy már bogdányi káplánként is keresztelt Keviben egy újszülöttet, jelesül 1855. augusztus 19-én, majd székesfehérvári segédlelkészként is hazahívták Ráckevére keresztelni két csecsemőt, 1859. november 3-án. Közel 3 hónap elteltével, 1860. január 23-án pedig egy ifjú párt vezetett az oltárhoz szülővárosában. Mivel időközben megüresedett a promontori plébánia, mely szintén a császári-királyi família kegyurasága alá tartozott, Károly János 1859. június 29-én három folyamodványt intézett Keviböl egyrészt püspökéhez, Farkas Imréhez, másrészt a királyi családhoz, harmadrészt pedig magához I. Ferenc Józsefhez. Ezen folyamodványai, csakúgy, mint a többiek, rendkívül értékesek a számunkra, lévén hogy több-kevesebb önéletrajzi elemet is magukban foglalnak. Ezekben rendre magyar, német és szláv nyelvtudására hivatkozott, a kinevezéseket megelőző zsinati vizsgáira, illetve a kerületi esperesek mellett szerzett, 4 esztendei gyakorlati ismereteire, valamint a folyamatos önképzés útján elsajátított hittudományi tudására. Ennek ellenére, a plébánosi állás betöltésére még túl fiatalnak ítélték, s egyelőre Ráckevén hagyták. Ám úgy tűnik, Farkas püspök már egyre inkább meggyőződhetett az ifjú káplán jeles erényeiről, mert még 1859. augusztus 29-én kinevezte a püspöki székhely belvárosi plébániájára segédlelkészül. Ezt az örömhírt Károly János szeptember 7-én nyugtázta a püspökhöz intézett köszönő soraiban. Ám alig két hét múlva öröme ürömre fordult: szeptember 39