Esztergom Évlapjai 1994

LEEL-ŐSSY LÓRÁNT: A mecenatúra psychológiai vonatkozásai

Meg kell vallanunk, hogy mindezeket a filozófiai, psychológiai elveket, törvényeket már nagyon régen és nagyon sokan mellőzték. Ismerjük a "cél szentesíti az eszközt" jelszót, aminek hangoztatása ürügyén tízezerszámra végzett ki embereket az inkvizíció és küldött halálba Hitler és Sztálin. Ha tisztán a művészetek oldaláról szemléljük a fenti szigorúnak tűnő feltételeket, akkor is csalódhatunk, mert ebben az igaz értelemben mecénást alig találunk, ti. a motiváció sokszor önérdek, hiúság, a cél pedig egy-egy kegy, állás, nagyobb jövedelem vagy pl. a mai világban az adóalap csökkentése. Egész modern világunkban pedig még veszélyesebb, károsabb, erkölcstelen mecenatúrák is léteznek és hatnak, mint a pornóművészet és irodalom, krimi regények tömkelege, értéktelen, szemét - irodalomnak csúfolt - művek kiadásának mecenatúrája. Ugyanebbe a kategóriába sorolhatók a tehetségteleneknek juttatott adományok, díjak, alapítványok, értéktelen művészeti alkotásokra áldozott pénzek. Ezeket a mecenatúrákat sajnos a régi sztálinista, posztsztálinista és átmentett áldemokrata irányzatokban mindig fel lehetett lelni, sőt uralkodó mecenatúra típusok voltak. A mecenatúra tehát ugyanúgy összefonódik egy értékelméleti jelzéssel, mint az etikus cselekvés, itt beszélhetünk abszolút értékről, ami általánosan elfogadott, de - régi filozófiai értelemben - Istentől származó, nem emberi véleménytől függő. A relatív érték - ezzel szemben - a helyzettől, emberektől, csoportoktól, pártoktól megállapított aktuális és sokszor helyes vagy helytelen ítéletekből származik. Ha áttekintjük az értékelméletek egy részét, mint pl. a hedonizmust, akkor eléggé ambivalens következtetésekre jutunk, különösen Maecenast tekintve; ugyanis ő maximálisan hedonista életet élt, de pártfogói attitűdje nem ebből fakadt. Jellemvonásai tehát nem voltak párhuzamban önzetlen pártfogói magatartásával. (Legfeljebb elnyerte Augustus császár kegyeit még fokozottabban.) Ebből a kettősségből kitűnik az, hogy látszólag erkölcstelen életvezetésű ember is lehet önzetlen pártfogó, de mégis gyanús az ilyen ember, ha szigorúan szemügyre vesszük a mecenatúra szempontjából. Minden előítélet, kettősség ellenére Maecenas műpártolását erkölcsösnek tekinthetjük. A következő értékelméleti irányzat az eudaimonizmus, a boldogság ígérete önzetlen mecenatúrát jelenthet, hiszen ennek megvalósulását célozná. Ennek szociális válfaja az utilitárizmus már nagyon közel áll az igazi - mai értelemben vett - szponzoráláshoz, mivel a közboldogságot állítja a központba, mint cselekvési célt és motivációt. Önzetlen odaadást jelent és egy-egy művészeti alkotás, ami mecenatúra alapján létrejött, boldoggá teszi az alkotót és a mű élvezőjét is. Psychológiai oldalról közelítve ez a legszimpatikusabb és legmagasabbrendű, mivel a legetikusabb emberi érzelmek mozgósítását involválja, ami a humanitás etikai szuperlatívuszát jelenti. Az igazságosság, tökéletesség ebben szintén alapvető kívánalmak lennének, de sajnos ennek normái, az adott helyzethez nagyon alkalmazkodnak és a törvények, ízlések individualitása lehetetlenné teszi egy-egy szponzorálás ilyen szempontokból való megítélését. Végül is az etikai intuicionizmus az, ami olyan eszményt állít egy-egy pártfogó elé, ami önzetlen, szolgálja mások boldogságát, a szellemet, jellemet. Ez lenne a filozófiai és psychológiai értelemben vett tiszta erkölcsű mecenatúra. 120