Esztergom Évlapjai 1994

GÁSPÁR GABRIELLA: Az olvasóközönség társadalmi összetétele a reformkort megelőző időszakban

Az ügyvédek magas száma annak köszönhető, hogy a köznemesség nagyrésze Magyarországon jogot tanult, patvariát és juratóriát végzett, majd ügyvédi vizsgát tett. Jószerivel minden jogász ügyvédi vizsgát tett, nem lévén más jogi vizsga. A vizsgát tett jogász lehetett bíró, ügyvéd, ügyész, de bármilyen vármegyei vagy kormányzati tisztviselő, egyéni, csa­ládi lehetőségeitől függően. A jogi képviselettel foglalkozókat, bármilyen jo­gi szakban működtek is, ügyvédnek nevezték. Az ügyészeket ugyanúgy "fiscalis"-nak hívták, mint az ügyvédeket, hiszen ők is elláttak jogvédő funkciót. A két csoport elválasztása tehát, csak azon az alapon lehetséges, hogy magukat ügyésznek nevező előfizetőket külön csoportként kezeltem. A tanárok feladata a képzés volt, bizonyos értelemben hivatalból érdek­lődtek egy tudományos folyóirat iránt, ami megmagyarázza előfordulási számukat. A közép- és felsőfokú oktatásban vesz részt a tanárok 82 %-a ­ők alkotják a legképzettebb értelmiségi réteget -, a tanítók és nevelők ará­nya csupán 18 %. A tanárok kategóriájában találhatók az összes foglalko­zási csoport közül legnagyobb arányban egyházi személyek, mivel az okta­tás hagyományosan az egyház kezében volt. A pozícióvá! járó hatalom, tekintély és megbecsültség elvei alapián meg­kíséreltem a foglalkozási csoportok státus-hierarchia szerinti rendezését is (az egyházi hierarchia a világi mellé rendeződik). A foglalkozási hierarchia élén az országos főméltóságok állnak, ide soroltam a kormányzati főható­ságok vezetőit, az ország-bárókat, valamint a felsőbíróságok tagjait, ülnö­keit. A főispánok csoportja szintén az ország hatalmi elitjéhez tartozik, s a főhatóságok vezetői nem ritkán egyben főispánok is. Az első két csoport tagjai egyaránt a nagybirtokos arisztokrácia, illetve a főpapok soraiból ke­rültek ki. 1 0 A kormányzati állások hierarchiájának alján foglalnak helyet a kamarai, kancelláriai stb. tisztviselői foglalkozások. A kormányzati hatalmat a vármegyeivel a főispánok személye kapcsolja össze. A vármegyei tiszti hierarchia élén a legrégibb és ennélfogva leg­úribb tisztségek állnak: az alispánok, szolgabírák, bírák, esküdtek és a táb­labírák. Az alispáni funkció kialakulása a XIV. századig nyúlik vissza, a fő­ispán személyes helyetteséből a XV. század végére válik a megyei élet ve­zető tisztségviselője. A szolgabírói intézmény a legrégibb vármegyei tisztség, amely a XIII. századtól válik általánossá, és szerepe összefügg a vármegyei autonómia kezdeteivel. 1 1 Később a szolgabírói hivatal hatásköre módosul, a XVII. szá­zadtól a járások élén állnak és a vármegye második embereként az alispán utasításait hajtják végre. Beosztottaik a kerületek élén álló szolgabírák, akik lakossági panaszok intézésén túl, kiterjedt közigazgatási feladatkört láttak el. 1 2 Az esküdtek szerepe szintén XIII. századi kezdetekre vezethető vissza, 1 3 ideiglenes és állandó esküdtek is működtek, az előbbiek közé tar­toztak a táblabírák, akikről fentebb már szóltam. A jegyzők és a tiszti ü­gyész hivatala egyaránt a XVII. században alakult ki, ekkor váltak a tiszti­kar állandó tagjává. Az írnoki kar kialakulásával jött létre a megfelelő mun­kamegosztás a jegyzői hivatal személyzete közt. A tiszti ügyész a megye ügyeinek törvényességi felügyeletét látta el, a megye jogi képviselője, bűn­ügyekben vádhatóságként, az úriszéken pedig kirendelt védőként is eljárt. A vármegyei állások alján foglalnak helyet a szegődöttek, mely foglalkozá­110

Next

/
Thumbnails
Contents