Esztergom Évlapjai 1988

Bárdos István: Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat megalakulása és működése (1894—1948)

szobor volt. Pedig vallásos emlékekben nem szűkölködünk. Nem volna sokkal helyesebb, ha az erre szánt összeget egy történelmi emlékre adnék? Miután megmutattuk, hogy a vallásosság élesztésére nem fukarkokodunk garasainkkal, ideje volna, hogy múltunk nagyjai iránt is hasonló képpen viselkedjünk" (55.). A korabeli esztergomi sajtóban egyáltalán nem szokványos kemény hangvétel nem érhetett célt. Azt azonban mindenképpen jelezte, hogy jelen voltak és működtek ebben a városban is a liberális polgárság képviselői, s ez még akkor is fontos, ha az adott viszonyok között valódi hatalomhoz, meghatározó szerephez nem juthattak. A nyilvánvaló gazdasági gyengeség miatti elkeseredés szerencsére nem csökkentette a gyűjtemény gyarapítására törekvők munkakedvét. Némethy Lajos 1899-ben, június folyamán kísérletet tett a visegrádi kőemlékek megszerzésére. Ez ügyben megkereste a Magyar Nemzeti Múzeumot és a Műemlékek Országos Bizottságát is. Az 1899. szeptember 29-én kelt és Forster Gyula valamint Czobor Béla aláírásával érkezett válasz azonban nemleges volt, mivel az anyagot a Salamon toronyban kívánták elhelyezni. Mint írták: „. .. Pest- Pilis- Solt- Kiskun vármegyék területén előkerült leletek lehetőség szerint a visegrádi öreg toronyban tervezett múzeum számára őriztessenek meg" (56.). Egy másik szándék sem járt nagyobb sikerrel. Néhányan megfontolásra ajánlották a Történelmi Társulatnak azt a gondolatukat, hogy Hibbéről hozzák el Esztergomba Balassa Bálint hamvait. A sikertelenségek sora folytatódott. Novemberre kiderült, hogy 1900-ban sem rendezhetik meg a tervezett — az előző évről elhalasztott — kiállítást: „Mégpedig azon okból, hogy a jövő évben — mint a kereszténység jubiláris évében — városunk a legnagyobb ünnepségek színhelye lesz, megfordul itt a kormány, a püspöki kar, talán a király is. E jubileum keretébe a szerény megyei kiállítás beilleszthető nem volna" (57.). A döntés véglegesnek bizonyult, hiába replikáztak néhányan azzal, hogy éppen ez az ünnepség lenne méltó alkalom a bemutatkozásra. Maradt az egyetlen lehetőség: saját erőre támaszkodva gazdagítani a városra vonatkozó ismeretek sorát, s elérni azt, hogy legalább a társulat gyűjteménye váljon nyilvánossá. E gondolat jegyében Kruplanicz Kálmán főispán egy alkalommal már hirdetett pályázatot a bencés gimnázium diákjai számára. Most ismét sor került hasonlóra. Tizenkét témát adtak meg, témánként egy-egy arany pályadíj fejében, melyet Pór Antal és Kruplanicz Kálmán ajánlottak fel. Ezt a nagylelkű mecénási gesztust mindkétszer értékes dolgozatokkal hálálta meg a diákifjúság (58.). A múzeumalapítás és a kiállításrendezés nyilvánvaló kudarcait alig feledtethette az a tény, hogy ebben az esztendőben 400 frt-ot kapott a társulat a Múzeumok és Könyvtárak Országos Bizottságától kiadásainak fedezésére. A gyűjtemény az előbbi problémáktól függetlenül szépen gyarapodott. Mayer Imre leányvári plébános segítségével egy szekrényt vásároltak, melyet valamelyik német család még idetelepülésekor hozott magával (58 a.). Petrás József dömösi plébános a prépostság romjaiból egy nagy oszlopot és két kőpárkányzatot, valamint egy sírkőtöredéket ajándékozott a múzeumnak. Szölgyénből, Knauz Nándor hagyatékából, és az esztergomi lakosság nagylelkű adományaiból szintén gazdagodott a gyűj76