Esztergom Évlapjai 1988

Bárdos István: Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat megalakulása és működése (1894—1948)

vezetőit számukra megnyerni. A bizottság egyik legfontosabb feladatának éppen az e téren végzendő munkát tartották. Mint mondták: „. . .az országban létező és szervezendő összes múzeumok és könyvtárak fenntartásáról és gyarapításáról az állami előirányzat keretében elegendő gondoskodás soha nem fog történhetni." (7.) E gondolat komolyságát igazolja, hogy már kevéssel megalakulásuk után levélben fordultak a főispánokhoz a múzeumügy felkarolása érdekében. A bizottság azonban nemcsak kérte, hanem jó példával járva elől, anyagi támogatással is segítette a vidéki múzeumokat fontosabb célkitűzéseik megvalósításában. 1896-ban például 9 800 koronát, 1897-ben 9 000 koronát, 1898-ban 12 000 koronát, 1899-ben 16 400 koronát, 1900-ban 80 100 koronát fordítottak a vidéki múzeumok segítésére. A soktagú bizottság jellegéből fakadóan lassan és nehézkesen működött. Az ebből fakadó problémák megoldása érdekében a közoktatási kormányzat keretében 1897-ben létrejött, 1901-ben pedig önállósult a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa, valamint ennek alárendelve a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége. (8.) Ezzel szinte egyidejűleg miniszteri leirattal szabályozták a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyeletét és gyarapítását is. Ezeknek a testületeknek a működése során szárba szökkent a kulturális élet decentralizálásának eszméje. Ugyanakkor azt is világosan látják a múzeum és könyvtárügy irányítói, hogy ennek az elképzelésnek a megvalósításához nem mindenhol elegendő a társadalmi összefogás: „. . .Ahol erre a nagy célra nem elég a társadalmi erő, ott az államnak és első szerveinek, a törvényhozásnak és a kormánynak kell megoldani a feladatokat, megteremteni az intézményes biztosítékokat. .. . Eleven életté, meghamisítatlan valósággá kell lennie a magyar cultura decentralizációjának." (8. a.) E nagy feladat megoldása — hangsúlyozták az elvi állásfoglalások — csak a városok nagyarányú fejlesztésével biztosítható. Az országos testületeknek az illetéktelen felvásárlások megakadályozására is tenniük kellett valamit. Elhatározták egy szemléltető képanyag kinyomtatását. Ezeket az iskolákban és a községházakon kívánták elhelyezni, remélve, hogy ennek nyomán mindenki felméri a keze ügyébe kerülő tárgyak jelentőségét, s azokat nem a kereskedőknek, hanem a múzeumoknak adja át. Sajátos kérdésként vetődött fel a múzeumügy állami irányításának és a katolikus gyűjteményeknek a kapcsolata. Az Országos Felügyelő e kérdéskörrel kapcsolatban kifejtette azoknak a feladatoknak a fontosságát, „. . .melyek az egyházra a birtokában levő ingatlan és ingó műemlékek fenntartása és kulturális értékesítésük előmozdítása terén várnak, azok megalkotásához egyházmegyei múzeumok s templomi kincstárak alapítását és a papságnak kellő irányban való nevelését jelöli ki legalkalmasabb eszközökül." (9.) Erre az időszakra már pontosan körvonalazták az egyes irányítási szintek feladatait és kapcsolatrendszerét. Eszerint a múzeumügy országos irányítása a főfelügyelőségtől lefelé a következő séma szerint működött: 54