Esztergom Évlapjai 1988

Cséfalvay Pál: Lepold Antal és az esztergomi vár feltárása

CSÉFALVAY PÁL LEPOLD ANTAL ÉS AZ ESZTERGOMI VÁR FELTÁRÁSA Szerencsés város Esztergom. A magyar katolikus egyház központja, s mint ilyen, állandóan friss szellemi erőket vonzott ide, a prímási egyházkormányzat különböző posztjaira, egyúttal az itt található mérhetetlenül gazdag történelmi és művészeti kútfők feldolgozására. Ha csupán tárgykörünk szempontjából szemléljük ezeket az egyéniségeket, megfigyelhetjük, hogy amíg Esztergom két jelentős történészt adott: Pór Antalt és Forster Gyulát, addig felsorolni is nehéz azok nevét, akiknek műveit állandóan kell forgatnia annak, aki Esztergommal foglalkozik: Dankó Józsefét, Knauz Nándorét, Majer Istvánét, Maszlaghy Ferencét, Villányi Szaniszlóét, Kollányi Ferencét, Némethy Lajosét, Dedek-Crescens Lajosét, utóbb pedig Balogh Albinét és Lepold Antalét. Ezeket a nagyszerű embereket viszont Esztergom mind kapta. Lepold Antalt Kalocsáról hozta magával Csernoch János bíboros, hercegprímás, mint titkárt, 1913-ban. Valami olyat látott meg Lepoldban Csernoch (aki egyébként esztergomi pap, Simor prímás idejében irodaigazgató volt), amit hiába keresett a hatalmas egyházmegye papjai közt. Bácskai sváb szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Szentfülöpön, 1880. január 22-én. Középiskoláit a kalocsai jezsuita gimnáziumban végezte, teológiát pedig a budapesti egyetemen tanult, mint a kalocsai főegyházmegye papnövendéke. 1904-ben szentelték pappá. A teológiai studiumok közül az egyházjog felé orientálódott, e tárgykörből merítette doktori disszertációját az egyházi kiközösítésről. Hamarosan aulista lesz Kalocsán, egyben ellátja a székesegyházi hitszónok és egyházi bírósági ülnök feladatát. Esztergomban előbb titkár, majd irodaigazgató, 1917ben pedig kanonok lesz. Biztos, hogy a fürge észjárású, fiatal papot hamarosan rabul ejti Esztergom művészeti gazdagsága. Mint irodaigazgtónak, feladatul jut a Képtár felügyelete. Csernoch látja, hogy a Prímási Palotában lévő Képtárat — amelynek létrejöttében Simor mellett mint irodaigazgatónak, állandóan adminisztratív szerepe volt — fel kell éleszteni dermedtségéből, hisz Vaszary Kolos prímássága idején szinte megfeledkeztek róla. 1916-ban kikéri a Nemzeti Múzeumtól Gerevich Tibor fiatal művészettörténészt a Képtár átrendezésére. Ekkor kezdődik Lepold és Gerevich mély barátsága, mely halálukig tart. Amikor Gerevich a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke, majd egyetemi tanár, Lepold pedig kanonok és várplébános lesz, e barátság nyomán olyan ragyogó eredmények születnek, mint az Ipolyi- és San Marco gyűjtemények Esztergomba kerülése, vagy a várásatások olyan sikeres és iskola-teremtő véghezvitele, melyre még nem volt példa. Amely által jelentősen gazdagodott az egész magyarság és az egyetemes kultúra is. A Gerevichcsel való barátsága lévén Lepold bámulatos művészettörténeti ismeretekre tesz szert. Ezt rendkívüli szorgalmával, jogászi és történelmi érzékével párosítva (s kanonoki jövedelméből is áldozva céljaihoz) maradandót alkot a publikáció, a múzeumfejlesztés és az ásatás terén. Nem csoda, ha a 34