Esztergom Évlapjai 1988

Helischer József: (1779—1844) Esztergom vármegye statisztikai és helyrajzi leírása (latinból fordította Prokopp Gyula)

Annyi bizonyos, hogy a későbbi hivatkozások 3 lelőhelyet említenek. Mégpedig az Esztergom és Vidéke c. újság (1883), Kőrösy László könyve (1887—1.) és a Borovszky-féle megye-monográfia (1908) az esztergomi városi könyvtárat; két írói lexikon viszont másként tudja. A Zelligeré (1888 —2.) szerint: „a helytartó tanácsnak elküldetvén, egyszersmind mint talpraesett derék mű a megye levéltárában őriztetik." Ugyanitt, azaz „Esztergom-megye levéltárában" tartja számon Szinnyei kézikönyve (1896—3.), de hozzáteszi: „másolata a m. n. múzeum levéltárában)) van. E két utóbbi hely könnyen „megvallotta": valóban lelőhely-e? A mai Megyei Levéltár gyűjteményében a kézirat (már?) nem található meg; a Nemzeti Múzeumi levéltár jogutódjáéban, az Országos Széchényi Könyvtárban igen. (Kézirattári száma: Fol. lat. 3324.) Legnehezebben az a példány került elő, amelynek lelőhelyéről a legtöbb „tanú" nyilatkozott egybehangzóan. Pedig — a szerző személyére nézve — csupán feltételezésként is az a leglogikusabb, hogy a városi könyvtárban lennie kell egy példánynak. Helischer ugyanis végrendeletével (1844) egész könyv-, térkép- és kéziratgyűjteményét a városra hagyva, Esztergom közkönyvtári intézményének alapítója volt. Ez az alapítványi magángyűjtemény azonban jórészt máig feldolgozatlan, s amit máig a legkevésbé vettek számba — és kézbe —, az éppen a kéziratos hagyaték. 1956-ban Zolnay Lászlónak lett volna szüksége Helischer munkájára: a Bél Mátyás féle vármegye-leírás szemelvényes kiadásához akarta összevetésül felhasználni. Végül is sikerrel járt, de nem a városi könyvtárban: „Helischer kéziratát, amelyet az esztergomvármegyei monográfia útmutatása nyomán az esztergomi városi könyvtárban hiába kerestünk, az esztergomi főszékesegyházi Bibliotéka kézirattárában sikerült felfedezni" — írta bevezetőjében. (4.) Zolnay megfogalmazása annak a gyanúnak is helyet enged, hogy egyugyanazon példányról van szó. Ezt a lehetőséget csak a legutóbbi időben zárhattuk ki: 1988 nyarán e sorok írója a városi könyvtárban megtalálta a kézirat egy bekötött példányát. (Raktári jelzete: VI. G. 12.) Kétségek azért így is maradnak. Az egyik: Kőrösy és az 1908-as megye-monográfia „84 lapnyi kéziratot" említ; a könyvtárunkban fellelt példány viszont 95 számozott lapot, továbbá 3 számozatlan lapon betűrendes indexet tartalmaz. Egyébként nem is Helischer gyűjteményével, hanem — az előzéklapon található bejegyzés szerint — „Kiss Mihály úr hagyatékából" (tudjuk, hogy 1872-ben) került városi köztulajdonba. — Lehet tehát, hogy ez egy negyedik példány? Ha így volna, akkor továbbra is kérdés, hová lett az a bizonyos „84 lapnyi" másolat, (jelen számbavételünk szerint egy ötödik példány?), amelyről feltételezhető, hogy az eredeti volt: az első szerzői fogalmazvány vagy ennek első tisztázata. (Az a példány tehát, amelyet Helischer a különbizottság elé terjesztett.) Ugyancsak titok maradt, hová került az esztergom megyei levéltár példánya? A netán hatodik?... Vagy ez volna jelenleg — s amint láttuk: már 1956-ban is — a Főszékesegyházi Könyvtár birtokában? (Leltári száma itt: MSS. II. 492.) Azonosságot valószínűsít, hogy a Bibliotéka példányának végén a kézirattal kapcsolatos hivatalos vármegyei eljárás egésze dokumentálva van. Ügy, ahogy ezt fentebb már idéztük: bezárólag a 420. sz. közgyűlési határozattal, amely a Szepesházy Károlynak való továbbküldésről rendelkezik. Az OSzK-ban őrzött példány elején szórói-szóra ugyanezek a feljegyzések olvashatók, de záradékolva a közgyűlési döntésre következő intézkedéssel. E néhány sor címzettje: „Tekintetes Tartománybéli Biztos Űr" (azaz Szepesházy), aláírója pedig Huszár Imre, Esztergom megye „vice ispánya", aki a kéziratot „által küldi". Valószínű tehát, hogy ez a példány későbbi — a tartományi irattárhoz eljuttatott — másolat,mint a Főszékesegyházi Könyvtáré. (Amelyet pedig az akkori vármegyei levéltárnak szántak letétül?...) A Babits Mihály Városi Könyvtárban fellelt kéziraton semmilyen hivatalos kísérőszöveg nincs; azonban mégsem ez az „eredeti." Az elején ott van ugyanis az a négy szót tartalmazó betoldás, amely a másik két másolatban is szerepel. Erről pedig tudjuk — aláhúzás és kísérő jegyzet figyelmeztet rá —, hogy olyan kiegészítés, amit a különbizottság javasolt. (... „vei potius arce Strigoniensi.") Mindenesetre jelenleg három lelőhelyen — két esztergomi gyűjteményben s Budán, az OSzK-ban — a vármegye-leírás három kéziratos példánya tanulmányozható. összehasonlító átlapozásuk, szúrópróbaként a latin szöveg azonos helyein néhány rövidebb-hosszabb részlet elolvasása: ennyi is bizonyítani látszik, hogy szándékolt 147