Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)
MÁSODIK RÉSZ - II. fejezet: A felszabadult esztergom első évtizede (1945-1956) - Azon helységek között, amelyeket „iparosodó városokká kell fejleszteni..." (1950-1956)
3. AZON HELYSÉGEK KÖZÖTT, AMELYEKET „IPAROSODÓ VÁROSOKKÁ KELL FEJLESZTENI..." 22 (1950-1956) A Magyar Dolgozók Pártja alakuló kongresszusán (1948. június 12-14.) megfogalmazódott az egyesült munkáspártok programja: a szocializmus alapjainak lerakása hazánkban. E célkitűzés megvalósítása egy jottányival sem kevesebb és könnyebb, mint volt a hatalom megragadása, bár akkor úgy látták, hogy a már elfoglalt kulcsfontosságú hadállások birtokában, azokat gazdaságilag, jogilag (és adminisztratíve) megerősítve — elsősorban a szocialista állami szektor erőteljes fejlesztésével — gyorsan bevehetik a magántulajdon „utolsó menedékeit" is. — Az új Magyarországot akarók megnövekedett serege, a „munka hada" tele lelkesedéssel, áldozatvállalással, bízva vezetőiben, s a lehetetlent nem ismerve indult célja felé — csatlakozva a Szovjetunió és Közép-Kelet Európa új világot építő népeihez. Ma már jórészben tisztázódott, miért torpant meg e menet, miért kerültek súlyos, csaknem végveszélybe az elért nagyszerű eredmények. Az alapvető célkitűzések megvalósításában a legszűkebb pártvezetés (a Rákosi-Gerő klikk) egyre jobban eltávolodott a realitásoktól. Az élet minden területén, így gazdaságpolitikájában (a szocialista iparosításban és a mezőgazdaság kollektivizálásában) is, a lehetségesnél gyorsabb ütemet diktálta, súlyos terheket hárítva a dolgozó tömegekre. Gazdaságpolitikájuk alaptétele a - döntő hányadában a nehéziparra koncentrált - magas beruházási ráták elérése, amely háttérbe szorította a racionalitást és a gazdaságossági szempontokat, és törvényerőre emelte a munkaerővel, anyagokkal, energiával, gépekkel, valamint a pénzzel való pazarlást. A nehézipar körét viszont majdnem teljesen a szén- és vasércbányászatra, valamint a feketefém-kohászatra szűkítették le. Az épülő „vas és acél országában" a könnyűiparra, az infrastruktúra fejlesztésére és „a szövetkezeti tulajdonával vajúdó" mezőgazdaságra a szükségesnél jóval kevesebb pénz és támogatás jutott. A következményeket találóan foglalja össze Berend T. Iván: „A kényszerűségből leállított nagyberuházások, a ki-kimaradó villamosáram-szolgáltatás, az ipari jellegűvé vált országban úgyszólván általánosan jelentkező iparcikkhiány, a választék híján uniformizálódott ruházkodás, a hús eltűnése és a marharépa megjelenése az üzemi étkezdékben, egy darab csokoládé vagy citrom ritkasági cikké válása, a látványosan hanyatló szolgáltatások, az egyre romló lakáskörülmények, áldatlan társbérletek a gazdaságpolitika válságát az átlagember mindennapjainak tapasztalataivá tették. E tapasztalatok keserűségét m.itnn <ln"ilir"-i .üi.nU n, r r>.,A|y hi^lm i, m^rAllc w^lc^ggp cpn.'ff*^ mélyíteni, hogy míg az egy keresőre jutó reálbér rövid néhány év alatt több mint 20%-kal csökkent, a hivatalos propaganda 1953 közepéig kötelező hazug lelkesedéssel bizonygatta, hogy az életszínvonal állandóan emelkedik, s az ötéves terv felemelt előirányzatai között az életszínvonal 50%-os emelésének terve is — a többi ambiciózus tervelőirányzattal együtt — a megvalósulás legjobb útján van." 2 3 Az egyre súlyosbodó nehézségeket átmenetileg ugyan enyhítette a jobbítás szándékától vezérelt 1953-as fordulat. Azonban a pártvezetésen belüli (a dogmatisták és a revizionisták közötti) hatalmi harc miatt már nem állíthatta meg a katasztrófát; a belső és külső reakció aktív közreműködésével az út az ellenforradalomhoz vezetett. Az első 5 éves terv (1950—1954) koncepciója kedvezően hatott a szénen nyugvó Komárom megye, s ezen belül a dorogi iparvidék fejlődésére. A dorogi iparvidék az ország egyik leggyorsabban fejlődő és iparosodó területe lett. Egy komplex ipari központ alakult itt ki, amelynek a lelke a szénmedence volt. Évi termelése 1,5-2,0 millió tonna szén volt, amellyel ellátta körzetét, és hozzájárult Budapest szén- és energia-ellátásához is. 2 4 - Az esztergomiak többsége viszont V 72
