Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)
MÁSODIK RÉSZ - II. fejezet: A felszabadult esztergom első évtizede (1945-1956) - Azon helységek között, amelyeket „iparosodó városokká kell fejleszteni..." (1950-1956)
úgy látta, hogy városukat mellőzik, hogy „bűnös voltáért" (a fekete reakció városa) hátrányokat szenved. Erre utal Lettrich Edit is, amikor említett könyvében azt írja, hogy Tatabánya és Oroszlány mellett „ . . a feudális múlttal megterhelt kisváros nem nyert hozzájuk hasonló szerepet ez időben. Inkább a szénmedence életéből való kirekesztésére, elszigetelésére való törekvés érvényesült. . .". 2 5 — Erre a megállapítására nem elegendő érv az, hogy Esztergom lélekszámának 19491960 közötti (valóban szerény), 15%-os növekedése messze elmaradt Tatabánya 30%-os és Oroszlány 250(!)%-os hasonló mutatói mögött. Figyelembe kell azt is vennünk, hogy az első 5 éves terv küszöbén hazánk ipara területileg rendkívül egyenlőtlenül, aránytalanul oszlott meg. A kormányzat — helyesen — ezen változtatni kívánt, de az iparfejlesztés már vázolt egyoldalú koncepciójából szükségszerűen következett, hogy a fejlesztés középpontjába a szénmedencék és más nehézipari központok kerültek. (Ennek viszont nagyon jogos politikai alapja is van.) Tatabánya és (különösen) Oroszlány gyors fejlődése ezzel magyarázható elsősorban; az esztergomihoz hasonló „kisvárossorsra" ebből az időből számos példát említhetnénk, a megyéből mindjárt Komáromot, amelynek népessége 14%-kal növekedett. Az sem tekinthető egyértelműen bizonyítéknak, hogy Esztergom a dorogi iparvidék lakóvárosa funkciót kapta az ötvenes évek elején. Gyakorlatilag már a két világháború között is betöltötte ezt a szerepet — gondoljunk csak a naponta kiingázó majdnem másfélezer emberre, akikről az előző fejezetben már szóltunk. Mostani - nevén nevezett funkciója is szerves összefüggésben van ennek az időszaknak az iparfejlesztési koncepciójával. A vezetésnek az infrastruktúráról az volt a véleménye, hogy „csak fogyasztja, de nem termeli a nemzeti jövedelmet". Ezért ott „takarékoskodott" vele, ahol erre lehetőség volt. Jelentősebb infrastrukturális beruházásokhoz csak az új szocialista városok, valamint a kiemelt területeken fekvő, elsősorban új megyeszékhelyek (pl. Tatabánya, Salgótarján) juthattak. A dorogi iparvidék számára viszont a közepesen fejlett infrastruktúrájú Esztergom (minden különösebb beruházás szükségessége nélkül) „készen rendelkezésre állt". Hasonló esetekkel az országban másutt is találkozhatunk. Az más kérdés, hogy ennek előbb-utóbb a hanyatló szolgáltatások, lakáshiány, társbérletek stb. lett a következménye. Esztergom különben is szerepelt azon 18, ill. 24 város között, amelyekről az eredeti, majd a felemelt tervről szóló törvény úgy rendelkezett, hogy azokat „. . . iparosodó városokká kell fejleszteni". 2 6 E rendelkezésből következően ugyan új gyár nem létesült városunkban, azonban meglévő két nagy gyára — mint később látni fogjuk - fejlődési ütemét illetően egyáltalán nem maradt el az országos átlagtól. V 73
