Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)
MÁSODIK RÉSZ - I. fejezet: Ezer esztendő öröksége - „Míg Esztergom panaszkodik és szaval, a többiek előre haladnak." (1848-1919)
A gyáripar szaporodó és olcsó tömegcikkei, Budapest közelsége (amelyet a vasútvonal megépítése „még közelebb" hozott) egyre több vevőtől fosztotta meg a helyi iparosokat (különösen a ruházati iparban). Még a legnagyobb vevő, a prímácia is elpártolt székvárosától. Könynyen megérthetjük, hogy ebben a (1910-ben) 18 000 lakosú, amúgy sem gazdag városban, ahol a lakosságnak kb. 1/3-a él kisiparából és kiskereskedéséből, a gazdasági érdekellentétek egyre fokozódtak. Az ipartestület vezetőségének egyre nagyobb gondot okozott a szaporodó viszályok elcsitítása, a növekvő számú segélykérelmek teljesítése, a tagdíjhátralékok stb. rendezése. Annak ellenére pl., hogy a tagoknak kb. fele egyedül dolgozó iparos, egészen 1909-ig egységes a tagdíj, mert a progresszivitás az „örökös viszálykodás csíráját hintené el". Egyre élesebb a bérharc is a mesterek és segédeik, inasaik, munkásaik között. A zömmel tulajdonosokból álló ipartestület szembefordult a kibontakozó munkásmozgalommal. Már 1904-ben állást foglaltak a május 1-i nagygyűlések ellen, a felelősséget a városi hatóságokra hárítván; feliratilag üdvözölték Tisza Istvánt a vasutasok sztrájkjogának megszüntetésekor. 1907-ben felhívták a helyi rendőrség figyelmét, hogy ,,. . . szíveskedjenek figyelemmel kísérni építőiparos tanulóinkat, mert szocialista gyűléseket látogatnak és izgató beszédeket hallgatnak". 6 6 Megközelítőleg reális képet fest az iparosság hangulatáról az 1914. évi elnöki megnyitó, a következő jellemző megállapításaival: „...kevés bennünk az összetartozandóság iránti érzék, az egyetértés, a kölcsönös tisztelet és szeretet tudata hiányos kifejlődése. . .". Pedig — folytatja — városunkban mindent elérhetne az iparosság, ha összetartana, hiszen a város lakosságának 1/4-e iparából él, és ,,. . . ennél nagyobb számot csak a földműves osztály ad, de ha annak természetes intelligenciáját tekintjük, a mi javunkra billen a mérleg". - Igen drasztikusan fogalmaz az egyik hozzászóló, aki helyteleníti a szegény testületi tagok támogatását. Szerinte a segélykérés koldulás, és szégyen az iparosságra nézve: „Nem, kérek senkitől, de nem is adok senkinek!" — hangsúlyozta. A vesztegzáron is átjutó kapitalizmusnak, az „elosztályozódásnak" csak néhány példáját említettük az előzőekben, amelyekről az egyház és a városi vezetés nem vett, vagy nem akart tudomást venni. „A 'fin de siecle' (a századvég - Gy. L.) gondtalan hangulata arany ködfátyolként simult Esztergom társadalma fölé és a kedves, napsugaras jelen élvezésében a közéleti, a gazdasági és a társadalmi súlyos problémák alig hagytak nyomot a lelkekben, sőt az állandó Duna-híd megépítése, a Budapest—Esztergom vasút létesítése, a városrészek egyesítése, a régen sürgetett modern kaszárnya impozáns falai, sőt később a villanyvilágítás vakitó fénye a biztos fejlődés csalfa illúzióját vetí47
