Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)

MÁSODIK RÉSZ - I. fejezet: Ezer esztendő öröksége - „Míg Esztergom panaszkodik és szaval, a többiek előre haladnak." (1848-1919)

A II. sz. táblázatból kapott kép meglehetősen lehangoló, különösen ha az egyedül, segéd nélkül dolgozó iparosok magas arányát (53,6%) nézzük. Az 1 vagy 2 munkást (segédet) foglalkoztató mesterek magas száma (146-|-93), ill. aránya (együtt: 28,6%) sem kerülheti el a figyelmünket. Feltételezhetjük ezeknek a műhelyeknek az alacsony technikai színvonalát, amelyet a lelkiismeretes és kiváló minőségű munka is alig ellensúlyozhat az egyre élesedő versenyharcban. A táblázat érzékelteti a manufakturás fokot is, ahol (60 évvel a polgári forradalom után!) még a differenciálódás kezdeti szakaszában vagyunk: a 3-10 munkást foglalkoztató törpe üzemektől „nincsenek messze" az élenjárók, a 11 — 20 munkást foglalkoztató üzemek, sőt még az esztergomi gyárak sem, a maguk húszegynéhány dolgozójával. A manufaktúrás szintet bizo nyitja az is, hogy Esztergomban csak minden tizedik ipari kereső dolgozik gyárban. Országos szinten 1910-ben már minden 100 ipari kereső közül 51 dolgozik gyárban, tehát minden második. Esztergom vármegye még előbbre tart: itt 100 keresőből 63 dolgozik a gyáriparban, s a többségük a nagy, a 100-nál több dolgozót foglalkoztató gyárakban. (Sőt, a több mint kétharmaduk a 300-nál több munkást foglalkoztató bányákban, gyárakban.) Láttuk, hogy a reformkorban Esztergom a vármegyéje akkori iparának a központja volt. Most ezt a szerepet a dorogi iparvidék vette át. Városunk ugyan most is ipari központ, de már csak a megyei kisiparé, amennyiben a kisiparosok 43,2%-a él és dolgozik Esztergomban. Ez most már csak az egyházi és világi városi vezetők szemszögéből érdeme Esztergomnak, mert védőbástya a gyáriparral szemben. Hazánkban a XX. század elejére végbement az ipar forradalmasodása: a nagyipar uralkodóvá lett. (A nagyipar a fölényét nem elsősorban azzal vívta ki, hogy az iparban foglalkoztatottaknak már több mint fele a bányákban, gyárakban dolgozott, hanem a munka magasabb termelékenységével: az ipari termelés közel %-át a gyáripar adta.) A magyar ipari fejlődés egyik jellemző sajátossága, hogy a gyáripar előretörése ellenére a kisipar sem maradt el - ami a fejlődés ütemét illeti - mögötte. Ezt a sajátosságot Esztergom esetében is érzékelhetjük. A mostani városi kisipart összehasonlítva a forradalom előttivel, nemcsak az iparban foglalkoztatottak létszáma növekedett, de nőtt a termelés színvonala (mennyisége, minősége és választéka), emelkedett a munka termelékenysége (elsősorban a 10-nél több munkást foglalkoztató műhelyekben), s nem utolsósorban az új és korszerű szakmák is teret hódítottak a város kisiparában. Igaz, az esztergomi kisipar struktúrájában még most is a XIX. század eleji szakmák (csizmadiák, szabók, szűcsök, mészárosok, sütők, kocsmárosok, kőművesek stb.) képviselői vannak számbeli túlsúlyban. Mégis e kisipar gazdasági erejét 41