Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)
MÁSODIK RÉSZ - I. fejezet: Ezer esztendő öröksége - „Míg Esztergom panaszkodik és szaval, a többiek előre haladnak." (1848-1919)
tek a közérdekkel. Igy aztán a dorogi szénmedencében felnőtt a szénbányászat (és a modern gyáripar is) anélkül, hogy ebből a városnak valami előnye származott volna. 5 1 Az esztergomi érsekségnek az is érdeke volt, hogy mezőgazdasági birtokai mielőbb bekapcsolódjanak a Monarchia kereskedelmébe. Ezeknek a birtokoknak egy része Nógrád, Hont, Bars és Nyitra vármegyékben, valamint Esztergom vármegye Duna-balparti részén volt. Nyilván ezzel is magyarázható, hogy Esztergom ikervárosa, Párkány már 1850-ben vasúthoz jutott, városunkra és a dorogi szénmedencére csak a magyar vasútépítés utolsó periódusában kerülhetett sor. (A Budapest - Dorog — Esztergom vonal építése 1883-ban kezdődött meg, s az úgynevezett szénvasút, az Almásfüzitő — Esztergom Budapest vonal 1903-ra készült el.) Emiatt aztán a dorogi szénbányászat éppen a magyar kapitalizmus gyors fellendülésének évtizedeiben (1870-1890) esett vissza; alulmaradt a nógrádi szénnel vívóit konkurrenciaharcban. Ti. a Budapest—salgótarjáni vasútvonal már 1867-re elkészült, s a nógrádi szénmedence elragadta Budapest szénellátását a jórészben kocsin szállító Dorogtól. 5 2 Esztergomot a párkánynánai vasútállomástól „csak" a Duna választotta el, de ez gazdasági sorsának alakulásában mégis fontos. A két várost összekötő dunai közúti híd, a Mária Valéria híd is csak 1895-re készült el. 1885ben alakult meg az Esztergomi Helyi Gőzhajó Rt., ez azonban csak személyforgalmat bonyolított le. Esztergomnak a gazdasági élet vérkeringésébe való bekapcsolására dédelgették egy Buda - Szentendre - Esztergom - Buda körvasút tervét is, de ez csak terv maradt. A szóban forgó korszak hercegprímásai „a 48-as eszmék védelmezője", az „idegen elnyomás elleni bátor szókimondás", a „nemzetét féltő egyház" palástját gyakran öltötték magukra. A Habsburg-házzal való szembenállás valójában az egyház, az érsekség s egyáltalán a magyar földesúri osztály ősi jogainak a védelmezését jelentette. Hám János prímás már 1848. március 21-én - 3 nappal azután, hogy az országgyűlés mindkét táblája elfogadta a közteherviselésről, az úrbéri szolgáltatások megszüntetéséről és az egyházi tized eltörléséről szóló törvényjavaslatot - kijelentette: „...a papságnak sem joga nem volt lemondani, sem a valóságban le nem mondott az egyházat megillető" tizedről. 5 3 Utódai is, valahányszor a 48-as eszmék védelmezéséről volt szó, azon az 1847-es alkotmányos jogok (a nemesi országgyűlés, a nemesi vármegye jogai, az örökös főispáni cím és funkció stb.) védelmét értették. S mindent elkövettek, hogy megvédjék a római katolikus vallás egyeduralmát, az egyház ideológiai, oktatási és kulturális monopóliumát. A helyi klérus hű fegyvertársai voltak a megyei és városi kis- és középnemesi családok, akiknek „sarjai" általában a közpályán szerepeltek. Különböző funkciókban és voksaikkal a többségük mindig a nemesi vármegyét és a régi közigazgatást védelmezte. 5 4 A nemzet és a király között fennállt ősi történelmi jogra hivatkozva harcoltak a fokozatosan 36
