Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)

MÁSODIK RÉSZ - I. fejezet: Ezer esztendő öröksége - „A városi polgárság... vajmi keveset törődött a haladással, inkább élt puritán egyszerűségben" (1683-1848)

tív beavatkozásra képes tőke halmozódhatott volna(!) fel exportáló földesuraink kezében. Ennek a nagybirtokos arisztokráciának - amely a XV-XVI. századokban a maga kezében összpontosította a kereskedelmet - a döntő többsége most hátat fordított annak, mondván: „a magyar feudális úr a kapitalista gazdálkodásban legfeljebb kezdő, viszont igazi feudális járadékos". 3

9 Ritka kivételként említhetjük Károlyi Sándort és az Eszterhózyakat. Főuraink a gazdasági élet e fontos ágát rábízták, ráhagyták görög és zsidó kereskedőkre. Az előbbiek zöme a szerzett hasznot kivitte az országból, mert csak ideiglenesen telepedett meg itt, a zsidó terménykereskedők pedig főleg a közlekedés és az uzsoratőke területén kamatoztatták búsós hasznaikat. A városok magyar, német, rác kereskedői közül csak kevesek kezében halmozódott fel akkora tőke, amellyel ipari manufaktúrák létesítését finanszírozhatták. A magyarázat: városi kereskedőink száma gyorsabban növekedett a városi lakosság számánál, így köztük éles volt a versenyharc. Esztergomnak nem volt olyan földesura, aki itt manufaktúrákat létesített volna, vagy támogatólag szárnyai alá vette volna a kereskedőket. Az érseki és a káptalani birtokokon ugyan lassan helyreállt a nyugalom és a jobbágyi fegyelem, az érsek 1761-ben visszakapta a várat, és Barkóczy érsek 2 „hatalmas" téglaégetőt építtetett a Vár helyrehozatalához. Az érsekség végül csak 1820-ban települt vissza székhelyére, így a jelentősebb, a helyi építőiparnak komolyabb munkát biztosító építkezések csak az 1820-as években indulhattak meg. Az esztergomi ipar esetleges fellendülése szempontjából „ez már későn jött".

40 Az esztergomi kereskedők között egy sem akadt, aki az ipar hathatósabb támogatásához elegendő tőkével rendelkezett volna; különben számuk kb. hétszeresére növekedett a vizsgált időszakban, s zömükben szegények. 1828-ban 51 kiskereskedőt és kupecet találunk a városban. „Panaszkodnak, hogy az év egy részében otthon kell maradniok - télen, mikor az utak járhatatlanokká válnak - és ilyenkor csak mezőgazdasági mellékkeresetükből tudnak megélni. Másrészt azt is panaszolták, hogy árubeszerzés miatt olyan távoleső helyekre kell eljárniok, mint Buda, Pest, Győr, Pozsony, Nagyszombat, néha pedig Bécs. Ilyen távolabbi városokba is eljáró kereskedő még 20 sem volt a városban."

4

1 Az esztergomi kereskedők panaszában újabb sajátos okra bukkanunk. Nemcsak az osztrák és cseh tartományok korszerű, olcsó tömegtermékei jutnak el városunkba, de az itteni iparnak már versenytársai a kibontakozó magyar ipar árui is. Különösen az Esztergomhoz közel fekvő és az ország legfejlettebb iparával rendelkező Pest termékei. Pest éppúgy maga alá gyűrte az újítani nem tudó esztergomi ipart, mint a vonzáskörzetébe került váci, szentendrei stb. iparosokat is. Az esztergomi céhes- és kézműipar egy gyors és viszonylag rövid nekilendülés után — különösen pedig a szőlő- és borkonjunktúra lehanyatlásával (kb. 1820 tóján) - „végleg beszorult" meglehetősen szűk s egyre szűkülő piaci, vonzási körzetébe. A szép adatok az iparosok számának a megtízszereződéséről, a nagyszámú és híres esztergomi céhekről súlyos, visszahúzó ellentmondásokkal terhesek. (A XVIII. szá32