Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)

MÁSODIK RÉSZ - I. fejezet: Ezer esztendő öröksége - „A városi polgárság... vajmi keveset törődött a haladással, inkább élt puritán egyszerűségben" (1683-1848)

zad 70-80-as éveiben, amikor városunk gazdasági fejlődésének a csúcsán lehetett, 1 mester 0,66, 1793-ban 0,97 és 1823-ban 1,21 segédet és inast foglalkoztatott. Ezzel szemben a környező — és kb. hasonló szintről induló Pest, Buda, Komárom stb. — városokban ez a mutató már 1777-ben a 2,0 fölött van.

4

2 Továbbá az esztergomi iparos mestereknek majdnem a fele - különösen a népes s emiatt szegény szakmákban - egyedül, segédek és inasok nélkül dolgozik. Egy 1828-ból származó felmérés szerint a város 377 mestere közül 177 ilyennel találkozunk. 4

3 Az említett 1,21-es adat értéke is megkérdőjelezhető, mert a Bazilika építésével összefüggésben csak az építőiparban nőtt meg jelentősebben az alkalmazottak száma.

4'

1) A városi iparosság számának növekedése feltétlenül összefügg a szőlőés borkonjunktúrával is, de ugyanakkor ennek a konjunktúrának az áldozatává is lesz: hozzáidomul a kisvállalkozói szintű, alacsony fejlettségű mezőgazdasági kisárutermeléshez egyrészt szerkezetében, másrészt élet- és. gazdálkodási módjában, azaz megelégszik ennek az igényszintnek a kielégítésével, többre alig törekszik. A felsorolt okok és a hagyományos fejlődés útját bejáró ipar ellentmondásai adnak magyarázatot arra, hogy Esztergom miért nem tudott élni úgy a lehetőségekkel, mint több szabad királyi város társa, pl. Pozsony, Sopron, Győr, Pest stb. Az ilyen struktúrájú és „természetű" ipari fejlődésben nincs erő a céhes keretek közül való kiemelkedésre. „Esztergom városi fejlődése a XVIII. század utolsó évtizedében megtorpant. Saját fejlődésének határait elérte, a további fejlődés lehetőségei zárva voltak - sem épületeiben, sem társadalmi struktúrájában, városvezetésében jelentős eredményeket, eseményeket nem produkált a következő évtizedekben."

4

5 Akkor, amikor a magyar városok többségében a céhek bomlásnak indultak, és a céhalakítások kiszorultak a falvakba, az esztergomi iparosság - helyzetéből következően - a céhszervezet erősítését szorgalmazza: . . megélhetésök biztosításának czímén - lehetőleg megnehezítvén a czéhe való felvételt, - a csekély számú czéhbeli mesterek részére - minden verseny nélkül - kiszolgáltassák a fogyasztó közönséget."

4

6 Ebben a helyzetben, amint már említettem, az 1820-as években meginduló egyházi építkezések sem segítenek. Az építőipar valamelyest fellendül ugyan, amit elsősorban az érdekelt szakmában (kőművesek, ácsok, kőfaragók, lakatosok, bádogosok) az alkalmazottak számának a megnövekedése jelez, ez a fellendülés azonban nem olyan erejű, mint volt a XIV-XV századokban. Esztergom egyre lejjebb és lejjebb csúszik a magyar városok, s ezen belül a szabad királyi városok sorában: a XVIII. sz. elején még a közepes nagyságúak között találjuk, az 1840-es években már - a 4 testvérváros együttesen is alig több, mint 11 ezer lakosával - csak a kisvárosok közé sorolhatjuk, (összehasonlításul: a szabadságharc előtti Pestnek 3 Esztergom ipartörténete 33