Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)

MÁSODIK RÉSZ - I. fejezet: Ezer esztendő öröksége - A feudális egyház, majd a török jármában küszködő város (1241-1683)

tétben egy-két szerzővel, hogy Esztergom már a XV. században a mezővárosok szintjére süllyedt, annak ellenére, hogy polgárságának nagyobbik része mezőgazdálkodással és szőlőtermeléssel foglalkozott. Nem, mert a mezővárosok gyenge kézműipara - általában - a mezőgazdasági népesség (jobbágyok és szabadok) köztudottan alacsony igényeihez formálódott. Esztergom viszont nem „csak egy" volt az érsekség 112 helysége (14 mezőváros és 98 falu) közül.

1

4 Az esztergomi Vár és Érsekváros egyházfejedelmi központ voltak, s ez kedvezően hatott a volt királyi város gazdasági életére is; ipara pl. a jelentősebb egyházi építkezések idején hosszabb-rövidebb időre fellendült.

1

5' Az esztergomi építőipar a XIV-XV. századokban nem esett vissza, sőt fejlődött is, elsősorban művelőinek számát illetően, de színvonalában is. Igaz, hogy az egyházi építkezéseket általában külföldi (német, olasz) építő- és díszítőmesterek vezették, de a kivitelezésben számos környékbeli és helyi mester, segéd is részt vett. A Hippolit korából fennmaradt számadáskönyvek több helyi mester nevét örökítették meg, közülük is a legjelentősebbek Maróthy Mátyás ácsmester, Rásonyi Mihály kőfaragó és Kaza György kerámikusmester.

1

6 Más a helyzet a többi iparággal. Azok fejlődési üteme lelassult, s új iparágak sem igen honosodtak meg a királyi városban, pedig hazánkban a XV. század végén Budán 58 féle, országosan is mintegy 70 féle szakmával találkozunk. Esztergomban az élelmiszer- és ruházati ipar ágai léteztek, valamint a szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos iparok - igazodva a piac már említett szűk lehetőségeihez. Valószínű az is, hogy a királyi város iparosainak meg kellett küzdeniük az egyház által támogatott érsekvárosi, szenttamási stb. iparosok, majd - a XV. század végétől az érseki és a káptalani uradalmi iparok (malom-, építőipar stb.) konkurenciájával is. • A XV-XVI. század fordulóján elvált egymástól a nyugct-európai és a keleteurópai feudális fejlődés útja. Nyugat-Európában az egyszerű árutermelés az erős kereskedelmi tőke segítségével és irányításával tőkés árutermeléssé alakult át. Megkezdődik a feudalizmus bomlása. A megerősödő tőkés ipar - a kisárutermelő kézművesek műhelyeinél jóval magasabb termelékenységű — manufaktúráival áttöri a céhes kereteket, és olcsó tömegcikkekkel árasztja el egész Európa, sőt a fokozatosan felfedezett és megismert többi kontinens piacait. Üjtípusú külkereskedelem alakul ki, amely a közszükségleti cikkeket nagy tömegben és olcsón forgalmazza, mert az ipar a felfedezések és a korai gyarmatosítás révén hozzájut a más földrészek kincseihez és olcsó nyersanyagaihoz is. Kelet-Európa a piacait elárasztó olcsó nyugati iparcikkekért csak mezőgazdasági termékeit tudja cserébe adni, mert kibontakozóban levő városi kézműipara még versenyképtelen. Magyarország kezdetben sót és rezet, a XIV—XVI. századokban nemesfémeket, de főleg bort és élőállatot tudott exportálni. Mivel a mezőgazdasági termékek kivitele igen jól jövedelmezett, a magyar nemesség és a főurak kiragadják az árutermelést és az exportot a polgárosuló parasztság és a szárnyait bontogató kereskedő polgárság kezéből. A magyar uralkodó osztály azonban nem a termelőerők fejlesztésével versenyez 23