Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

amelyet annak idején a tanácsi kirendeltség céljára „felajánlott". Ha ehhez mérve is megfelelőbb lakást kapna, akkor „tavasszal kimegy" — ígéri. A tanácsnak azonban már elfogy a lakások felajánlásában hivatalosan kifejezhető türelme. Kisst a szaván fogják: először — december 15-én — kiutalják neki a legutóbb visszautasított lakást; majd december 22-én az igazgatási osztályon aláíratnak vele egy „nyilatkozatot", amely alapozásul az eddigi eljárás során kialakult végső tényállást rögzíti, t. i. azt, hogy Kiss nem fogadta el „az 1959. dec. 15-én Esztergom, Somogyi B. u. 3. szám alatt kiutalt 1 szoba, konyhás lakást, mert az részemre nem volt megfelelő." Ezután az e tényállásból következő alternatíva kerül papírra. ,,1960. április l-ig hajlandó vagyok a Babits u. 13. sz. alatti lakásomat önként elhagyni és azt a Városi Tanács rendelkezésére bocsátáni. Amennyiben a meghatározott időben lakásomat el nem hagyom, úgy haj landó vagyok a Városi Tanács által kiutalt szükséglakásba költözni." (121. — Kiemelés tőlem: N. T.) E kettős biztosítékú kötelezvény a szerencsétlen ház (lám, 13-as besorolása sem változott időközben.. .) végzetének közeli feloldását ígéri. 1960 tavaszán Kiss el is hagyja az Előhegyet, bár nem a nyilatkozatban vállalt „hajlandósággal". Ügy látszik, időközben ismét a hajthatatlan makacsság mellett döntött: — legalábbis Dévényi összefoglalója szerint „végre sikerült a lakókat karhatalommal kiköltöztetni." (122. — Kiemelés tőlem: N. T.) Megjegyezzük, hogy erre nézve Dévényi az egyetlen forrásunk. A tanácsi iratokban ilyen intézkedésnek nyomát nem találtuk; bírósági aktákat pedig, -Amelyek a kilakoltatás mikéntjét bizonyára nem kerülték meg, -- nem volt módunk tanulmányozni. Csukly László alkalmasint szerencsésebb lehetett: mint a következő soraiból kitűnik, az ügy folytatásának bírósági és / vagy tanácsi iratdokumentumait is láthatta, (lelőhelyükre neonban seholsem hivatkozik). Tőle értesülünk az 1960-ban bekövetkezett két lényeges fordulatról. Helyesebben: egy olyan döntő intézkedésről („az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség védetté nyilvánítja a házat"), amely a másodikat (a tovább makacskodva fellebbező Kiss Mihály és a közigazgatás utolsó összecsapását) már szinte előre „lefutottá" teszi. „A városi tanács pedig a járásbírósági határozat ellenében, amely Kiss Mihály lakó visszaköltöztetését rendeli el, utasítja az igazgatási osztályt a bírósági határozat megfellebbezésére, mert »a Babits-villában közérdekből múzeumot kívánnak a felettes szervek létesíteni. Az átalakításhoz szükséges költségek és a kivitelezés biztosítva van.« (123. — Kiemelés Csukly L. -tói) Bár a járásbíróság első határozatának — Kiss Mihály igaza mellett érvelő — indoklását olvashatni bizonyára nem volna minden tanulság nélkül való; azonosulnunk most már csak a „közérdekkel" lehet, amely megú61