Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

hat hete betegeskedik, s így „tárgyalásra" nem mehetett. „ .. . valaki ellenem akciót indít a városi tanácson keresztül" — rögzíti saját nézőpontjából a tényállást. (Majd december 11-i levelében még világosabban: ,,.. . egyik szomszédom, nem tudom milyen célból mindenféle alaptalan és valótlan vádakkal sújtott engem".) Októberi sorainak folytatása az ügymenet időrendjére is támponttal szolgál: „...ama vád, mely ellenem irányult az illetőnek nyolc hónapi tárgyalása után, összeomlott" — állítja Kiss, s ha ebben nem is okvetlenül, de az időmegjelölésre nézve bizonyára igaza van. Adatából visszaszámolva, ez a „tárgyalás" 1959 február táján kezdődhetett; tehát lehetséges, hogy az alapját adó feljelentes bújik meg az említett levéltári hiány mögött. (Bucholz egy évvel korábbi keletű utalása viszont — hogy tudniillik „bizonyítást nyert" Kissék súlyos szabálysértése — kétségkívül nem vonatkozhat a most folyó eljárásra. Hogy ez nem az első volt, valószínűsíti Kiss levelének megjegyzése: „En örömmel megyek ki eme lakásból, hisz meguntam a sok szekatúrát." A felajánlott cserelakást (nem tudjuk: hányadik ajánlatról van szó) mégsem hajlandó elfogadni: „ .. . tudomásomra jutott, hogy Mexikóban akarnak részemre a várostól cca 6 kilométerre lakást kiutalni"; ő pedig ragaszkodik ahhoz, hogy „itt nelyben, a városban" maradhassanak. Az október 26-án keltezett levelet 27-i érkezési dátummal iktatják; és 28-án már kézbesítik Kissnek az igazgatási osztály második idézését. Ez másnapra, 29-ére szól, mégpedig elővezetés terhe mellett. Nem tudjuk, elment-e, elővezették-e; csak annyi a bizonyos, hogy az eljárás azután is folytatódott. Erre utal október 26-i beadványán egy későbbi keletű záradék-féle. A levél második oldalán, a Kiss Mihály aláírása utáni üres helyre egy idegen kéz (valószínűleg a helyszíni szemlével megbízott hivatalnoké) ceruzával a következőket jegyzi fel: „itt akar meghalni, mert ott halt meg a leánya is, és nem hajlandó kimenni a lakásból sehová sem." Az ügyirat-mód kettéhajtott lap másik „hasábjában" pedig — ugyanettől a kéztől származó — rövid lista áll: feltehetőleg számbavétele azoknak, „akikre" a cserelakás kijelölésénél szintén gondolni kell. íme: „1 malac, 1 kecske, 10 csirke". Ezek után gépelve következik a hivatalos záradék: „Tudomásulvétel és előjegyzés után Irattár. — Esztergom, 1959. nov. 16." Kiss, aki levelében még hajlandóságát bizonygatta, sőt — könnyelműen — örömét is kilátásba helyezte, ha neki megfelelő lakásba távozhat, most sehová sem akar menni. Mint egy „ellen-Török Sophie": ő ragaszkodik a helyhez, amely legközelebbi hozzátartozója halálával telt meg . . . Vagy csak ebbe kapaszkodik, mint érzelmeket zsaroló ürügybe, mert valaki-valami tovább „vadította", kiváltva, sőt fokozva zavarosan ravasz makacsságát? ... Az eljárásban mindenesetre menetrendszerűen feltűnik az újabb (a harmadik?) cserelakás. Kiss december 11-i keltezésű beadványából megtudjuk, hogy ez már bent van a városban, a Somogyi Béla utcában. A szobakonyhás lakást valószínűleg az itteni (azóta lebontott) u. n. ONCSA-lakótelep barakkszerű épületeinek egyikében utalhatták ki számukra. Legalábbis ezzel lehetne megmagyarázni, hogy most — mint a visszautasítás legfőbb érvét — miért az előző „gyönyörűszép" lakását hozza fel Kiss, 60