Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

A kétségtelennek látszó tényeken kívül ez az összefoglalás is tartalmaz egy — félig-meddig „rejtjeles" — hírbehozást, tudniillik azt, hogy Kiss Mihályék önkényesen költöztek be a villába. Lehet ugyan, hogy a ház éppen (ismét!) „elhagyatott" volt, amikor Kiss Mihály családjával „beköltözött", de hogy nem ő volt az első lakó, s hogy — legalábbis 1949 tavaszától — törvényes bérlői jogviszonya volt: már az eddigiek során egyértelműen tisztázódott. Az, hogy eleve szabályos kiutalás juttatta a lakáshoz, már abból is eléggé nyilvánvaló, hogy a most tárgyalt, majd hároméves időszak, 1958—60 között, az ő kilakoltatásának hivatalosan nehézkes lebonyolításával telik el; márpedig egy önkényes — mai terminussal: „rosszhiszemű" — lakáshasználót a törvény jóval rövidebb útján is távozásra bírhattak volna a tanácsi szervek. (Különösen így, hogy épp abban a Babits-házban lakott, amellyel most már az államnak is „komoly szándékai" voltak.) Fedor Ágnes is kiutalásról tud, említett memoárjában Zolnay úgyszintén „beutalt lakókról" beszél, — s noha ezt a kérdést hivatalos pecséttel eldöntő iratokra (pl. lakáskiutalási vagy bírósági aktára) ez ideig nem találtam, úgy vélem: mint kétséget kizáró dokumentumot fogadhatjuk el magának Kiss Mihálynak két kézírásos „ellen-beadványát". (109.) A tanácshoz fordul bennük, így szerfölött furcsa lenne feltételezni, hogy abban is hamiskodnék, ami a tanácsi lakáshoz fűződő jogát tényszerűen illeti. 1959. október 26-án kelt levelében például ezt írja: „Én Táborban lakást adtam jelenlegi lakásomért, hogy a Városi Kirendeltség (t. i. a tanács kihelyezett szolgálata. — N. T.) elfoglalhassa helyét." December 11-én pedig, ugyanezzel a régi „cserével" kapcsolatban: „...én annakidején jót tettem a városnak. . . fölajánlottam gyönyörűszép lakásomat ..." Ami a mostani — a levelezés tárgyát képező — csereajánlatot illeti, megfelelőbb lakást („itt helyben, a városban") kér, s majd annak birtokában ,,tekintettel a Tanács nemes céljára, tavasszal kimegyek" — ígéri ugyancsak e decemberi beadványában. Világos, hogy nem „egyezkedne" — s nem ilyen hangvétellel — ha nem tudná, hogy lakásügyben törvényadta jogánál fogva teljesen tárgyalóképes. Mindjárt az első levelében le is szögezi: „ . . . nekem is van jogom a törvény által adott védelemhez is." Tudja. — sőt tagadhatatlanul úgy tűnik: nagyon is, tán túlságosan is jól tudja — kedvező jogállását, él is majd vele, megpróbálja „kiaknázni"; ám ettől még nem kell „volt horthysta katonatisztnek" lennie... Bár az újságíró nem tartja fontosnak tudatni: honnan származik ez az értesülése; tényszerűsége felől mi nem vagyunk ennyire biztosak. Az állítás hitelességét megvizsgálni pusztán Kiss Mihály „drámai" igazságáért tartjuk szükségesnek. A hír felreppentőjével szemben ugyanis vitathatatlannak ítéljük, hogy a Babits-ház állapotának szempontjából érdektelen, sőt értelmetlen információ. (A villa történetére nézve viszont annál jellemzőbb közlés, — de erről majd később.) Az általunk — a többi sajtóközleményből, levelekből és ügyiratokból — ismert idevágó tények a következők: Kiss Mihály foglalkozását egyetlen előkerült dokumentum sem említi. O maga 1959. október 26-i beadványában, a várostól távol felajánlott cserelakást visszautasítva, ar54