Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

nekik, mivel Kissék a lakásba egyáltalán, a házhoz közel pedig csak nagy ritkán engednek látogatókat. Előfordult, hogy amikor iskolások érkeztek, kutyával zavarták el azokat. Az épület célszerű felhasználása ilyen körülmények között természetesen lehetetlen." (107. — Kiemelés tőlem: N. T.) A helyi kezdeményezéseket — amelyek 1954—55-ben indultak — tehát 1958-ra a lehetetlenülés fenyegeti. Méghozzá az immár egyetlen akadály: a lakó miatt, aki nemcsak hogy nem állította helyre a becses emléket, de lelkiismeretlen gonoszsággal tovább rongálja. Ráadásul: ,.volt horthysta katonatiszt." Bármennyire is groteszk szaltókra kényszerül logikánk, ha elképzeljük a bérlőt, amint a nép államától elszenvedett sérelmeit éppen Babits emlékén igyekszik megtorolni, — meg kell vizsgálnunk ezt a lehetőséget is. Ugyanolyan tárgyilagosan, ahogy Kiss Mihály — önmagában teljes — igazának esélyét. Drámát nézünk; s e műfaj hatásának alaptörvénye, hogy meggyőződhessünk: legkisebb epizódfigurájának is megvan a maga igazsága. Itt pedig — akár akarjuk, akár nem — az új felvonás legfőbb szereplője áll előttünk. Kiss Mihály, az utolsó lakó — az „első számú közellenség". 1958—1960. A „közérdekű" Babits Mihály — kontra Kiss Mihályék* Az utóbbiakra majd három éven keresztül záporoznak a vádak, egybekeverve megalapozott tényeket az „ártó osztályellenség" burkoltan sanda gyanúsításával. „A környékbeli lakosok" (lehet, hogy a kutyabarát Nemesszegi Gyula is?) mint szemtanúk véleményétől, újságriportokon át, írásos feljelentésekig: szabálysértési és bírósági eljárásokig terjed ki e „tetemrehívás" fórumainak köre. Középpontjában egy talpig befeketített figura maradt fenn az utókor emlékezete számára, s e képtől nem tér el lényegesen még az olyan — tárgyilagosabb ítélkezésre kötelezett — történetírói sommázat sem, amilyenre elsőként Dévényi Iván vállalkozott 1960-ban: „A felszabadulás utáni esztendőkben egy műveletlen, lelkiismeretlen ember költözött be az elhagyatott Babits-házba, és ott nagy károkat okozott. Babitsék egykori lakószobáiban kecskéket és baromfiakat tenyésztett, a költő által ültetett gyümölcsfákat jórészt kivágta." (108. — Kiemelés tőlem: N. T.) * A nyomdába adás óta olyan levéltári iratok kerültek elő, amelyek a történtek lényegét ugyan nem módosítják, de a villa — mint öröklött tulajdon és mint lakásbérlet — körül 1955 — 19oí) között lefolyt jogi huzavonára vonatkozóan egyes homályos részleteket megvilágítanak, feltételezéseket tényékké változtatnak. Mivel azonban dolgozatom itt olvasható alakjában legnagyobb részt ekkorra már ki volt szedve. — az újabb dokumentumokra építő átdolgozás egy következő publikációra marad. (N. T.) 53