Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

lása után történt: így ők'lettek volna az első lakók, ha mégannyira átmeneti, s „önkényes beköltözőkként" is ...) A Szabad Esztergom felhívására — az egész időszak jellemző alaphelyzetét tükrözve — a „társadalom" nem válaszol, csak a közvetlenül érintett lakó. Gyorsan, még a cikk megjelenését követő napon: november 11-én. Meglepődve és megbántódva reagál, —, s hogy jogosan, ehhez kevés kétség férhet. 1946 tavaszán költözött a villába: ő az első lakó, akinek számunkra „arca van". Fogalmazásában, helyesírásában meglehetős iskolázottságra valló leveléből nevét nem tudhatjuk meg (ezt mindmáig kinyomozni sem sikerült); józan határozottságát azonban megismerhetjük. Hogy beköltözése mennyire volt „önkényes": ez sem derül ki, — az viszont bizonyos, hogy ő vállalkozott először a tartósabb megtelepedésre, s így — saját érdekében — az épület alaposabb tatarozására is. Ennek során pedig mindenképpen legalizálta beköltözését a tulajdonossal is, valószínűleg bérleti viszonnyá. „Mint ahogy azt Babits Mihály özvegyével megbeszéltem" — írja a szerkesztőséghez küldött levelében, amely egyébként a lapban — ki tudja, miért? — soha nem jelent meg, egy helvreigazításnyi teret sem kapott, de még csak szerkesztői üzenetre sem méltatták . . . (Nekem azért van módom — első közlésként — publikálni, mert az eredeti levél könyvtárunk gyűjteményébe került.) (88. és melléklet). Teljes terjedelmében — a saját kiemeléseimmel •— pedig azért iktatom ide, mert tartalmát igen jellemzőnek látom arra az időszakra, amikor gyakorlatilag csupán az épület fenntartása volt lehetséges, s ebben a lakóknak jutott a kizárólagos főszerep. „Tisztelt Szerkesztőség! November hó 10-én megjelent egy cikk lapjukban: Látogatás a Babits villában. Mint a Babits villa jelenlegi lakója, nagy érdeklődéssel és meglepetéssel olvastam. Meglepett és egyben igen bántott is a cikknek rám vonatkozó része. Ez év tavaszán jöttem a villába lakni, de azóta látogatókat nemigen láttam még itt, annál is inkább meglepett a hír, hogy meglátogatták a Babits villát. Igen sajnálom, hogy a kedves látogató nem keresett fel személyesen, mert akkor elmondtam volna, hogyan nézett ki a villa, mielőtt beköltöztem. Azon bizony egy ablak sem volt, az ajtó, a padló, a vakolat hiányzott, a helyiségekből pedig a kék eget lehetett látni. Egyébként a villa akkori állapotáról a hegypásztor bővebb felvilágosítással bárkinek szolgálhat. Nagy lakásínség volt már akkor is, de nem volt bátorsága senkinek ilyen állapotban lévő villába beköltözni. Én vettem magamnak azt a bátorságot és főként a fáradságot. Mert bizony volt itt munka. Másfél hónapig minden nap dolgoztunk azon, hogy a villa lakható legyen. Akkor még pusztulásnak volt ítélve. És ha nem jövök bele, ma már talán a falai sem állnának ennek a kis nyaralónak. Ha a nagy Író emlékét tisztelő társadalom csak a tizedrészét ajánlotta volna fel annak, amit én eddig a villára költöttem, akkor az most külsőleg is szépen festene. Mert a külső tatarozásra sajnos már nem maradt 43