Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

gondosan elrendezve. Ennek jó része megmaradt, de az ostrom utáni fosztogatók kiszórták a leveleket, összetaposták, megrongálták ..." (74). Ez a háború után készült veszteséglista tehát Esztergomra is kiterjed, az ottani emlékek :— hiszen azok is elvesztek — szintén mint „kedvesek" jelennek meg rajta; de az értékvesztéssel járó „tragikai" megrendülés, mélyen átélt érzelmi reakció a pesti emlékhelyre és tárgyaira korlátozódik: ,,— látja, rögtön sírok ..." — mondja az újságírónak — „az olyan buta ideggyengeség nálam, pedig utálom a síró embereket. Dehát ma, hogy a temetőbe kell mennem ... és ez az első évforduló, hogy már nem mehetek máshova hozzá . . . amíg a szobája megvolt a Baumgarten-alapítvány házában . . . oda, igen, őhozzá mentem. De mióta ezt is feldúlta az ostrom, mintha még egyszer meghalt volna. Hát most csak a temető marad." (75. — Kiemelés tőlem: N. T.) Pedig az előhegyi ház — legalább a ház — megmaradt. Nem annyira romos, mint inkább igencsak leépült állapotban: ugyanis fosztogatóit a2 építőanyagok piaci hiánya is sarkallta . . . Nem a háborús rombolás, hanem a máshol újjáépítők folytatták, amit a lakatlan házon a természet pusztító erői elkezdtek. Katona Jenő gyász-szava tehát, mely szerint „A vihar, a háború vihara majdnem teljesen letörölte az Előhegyen a kicsi házat..." — pontatlan is, túloz is; mondata második fele viszont nagyon is jellemző megnyilatkozást tartalmaz: „...mint a költő özvegye, Török Sophie e sorok írójának mondotta: a haragvó isten befejezte művét." (76). Mintha egy végzet-dráma nézője mondaná, s jóval az előadás után: anynyira kívülről hangzik . . . Az élethű emlékhely — Pesten — elpusztult, így számára most már csak két temető maradt. A másik: az előhegyi, amelynek ilyen státusza — hiszen a lélek osztotta rá — alapjában mégsem módosult. Persze, hogy ebben a helyzetben is a pestit választja, nem pedig az itt-ott omladozó esztergomi „kriptát", amelyet ráadásul még ki is fosztottak . .. 1945—1949. A nemzet kegyelete — a bérlő pénze, avagy: mitől lesz a ház „úgy-ahogy lakható"? .. . A tárgyi emlékvilág pótolhatatlan károkkal került ki a nagy „süllyedésből"; az özvegynek annál inkább a szellemi kincsek „múzeumára" kellene és lehetne energiáit összpontosítania; a legelevenebb utóéletet úgyis ez ígéri. A koalíciós idők politikailag is kedveznek a babitsi örökség méltó publikálásának és szélesebb körű befogadásának. Bár a Babits-kultuszt Horváth Márton egy Szabad Népben megjelent cikke már 1945 májusában a gyökerét vesztett „feudális fasiszta magyar reakció" még 40