Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

Pestnek, a véget jelentő házat — Babits folyamatos életének áldozza fel. Kiiktatva mint egy rossz kabalát? Felajánlva mint egy bűnbakot?... Ha nem is ő ítéli pusztulásra — egyelőre ő sem kegyelmez. Előhegyet a rossz, ártó kísérteteknek hagyja: rendezzék át maguknak teljesen, ha egyszer már belekezdtek. A Ház Lelkének, kiűzött ,,jó szellemének": Babitsnak „hazajárnia" is Pestre kell. . . Abba a híven átmentett dolgozószobába, életeleven múzeumba. Még az „esztergomi" Babitscsal is — mint „esztergomi almák vidám gazdájával" — csak itt lehet találkozója az özvegynek, a lélek és a vers valóságában (73. — Kiemelések tőlem: N. T.): „Ma reggel, mikor könyves-szobádba / léptem, sütött a nap, s te keretbezártan mosolyogva intettél felém, . .. / Sütött a nap; aranya / elöntött, s körülötted a könyvtár polcain mennyei dicsfényként aranyló almák ragyogtak. Esztergomi almák mosolyogtak veled, elhozva néked illatos ízeik derűs emlékezetét, régi boldog nyarak / dús gyümölcse csillogott ékszerként körülötted . . . / Jöjj hát! Esztergomi almák vidám gazdája jöjj! Oly rég nem örültem! jöjj hát mosolyogni, / jöjj egy kicsit még örülni velem . .. / Mosolyogsz, — de fejedet rázod lassan / a fényben. Oh, hiszen reggel van, nem / délután. És Esztergom? — hol van már Esztergom? fénye megvakult, meleg j derűjéből fagyos vigyorgás lett, gyümölcsös lombjait megrágta kénköves penész. / Kedves szobáinkban már csak a féreg /' lakik, láthatatlan utakat vájva padlóban és bútorokon. Eső eszi a mennyezetet, halálos / gőz! s a falakban szédült téglákat / billeget az enyészet — óh ha látnád! / reményekkel rakott napos kis házunk / mivé lett! Lelke elszállt, s most rohad / és bomlik, csúfos és iszonyatos. / Pusztul és süllyed, mind elsüllyed / ami a miénk volt! ami a tiéd volt. .. / Gyanútlan lépteinket, fiatal mosolyunkat / belepte vér és gyász..." A „lelke-elszállt". „fagyott vigyorgású" előhegyi ház taszítása és az élethűen otthonos pesti emlékhely vonzása ahhoz is épp elég Török Sophienak, hogy a háború legvadabb szakaszában is az utóbbit válassza. Ha fel is merült benne, hogy a főváros ostromának szörnyű megpróbáltatásaitól megkímélhetné az eldugott vidéki menedék és a helybéli barátok, főként F.inczingerék segítsége: — joggal feltételezhetjük, hogy e megoldástól elsősorban nem a gyakorlati nehézségek riasztották vissza (a lakás fűtésének gondja, a csapadékos-fagyos időben szinte járhatatlan út). 1944 őszén már jól tudhatta, hogy ezeknél életbevágóbb veszélyekre számíthat Pesten; azonban a számára — számukra — szükségesebb és fontosabb Babits-értékeket is a fővárosban tudta: ott akart lenni értékörző ... Hogy ott sem sikerült: ezt nem az ő gyöngeségének kell felrónunk — hanem a „ninivei hatalmak" elfajult erőinek. „Babits Mihály hagyatéka iránt érdeklődöm. A híres esztergomi házat tökéletesen kirabolták, sok kedves emlékéből nem maradt meg semmi. A költő könyvtárát a Baumgarten-alapítvány helyiségében, a Babits-emlékszobában helyezték el; és az ostromkor az egész ház kiégett. Elpusztult benne a híres Baumgarten-könyvtár és vele Babits—Kosztolányi meg Tóth Árpád könyvtára. Babits Mihály hatalmas levelezését a lakásban őrizte, kartondobozokban, 37