Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

város legközelebbi közgyűlése még elnevezheti valamelyik — a költőhöz méltó — utcáját róla." (54). Szabó Zoltán szerint azonban éppen így méltó a költőhöz, a magyar költőkhöz, feltéve persze, hogy fájdalmasan kifejező szimbólumnak látjuk (ezt is). . . Mert erre is alkalmas ez az út, sőt: épp így a legalkalmasabb, hogy a jelképeket kereső szemlélet simán suhanjon rajta — és fölébe: „^Babits Mihály-út« tűnődöm a néven, keresgélve a házat. Nem út, csak ösvény. A név helyesebb lenne ilyen formán: »Babits Mihály útja«, vagy így: »Magyar költő útja«. E név és ez az ösvény figyelmeztetnének arra, hogy milyen a költő útja Magyarországon: milyen meredek, milyen járhatatlan, milyen buktatókkal, csúsztatókkal teli, mennyire ösvénnyé szűkülő, mennyire a szegénység képei között vezet fölfelé, s mennyire olyan, amilyenre csak hívők lépnek, akik kálváriák stációit szokták végigjárni. Az előkelő névtábla és a pallérozatlan út összevetése eszünkbe juttathatná, hogy milyen a költő tiszteletének természete nálunk, s alkalmi gondolatokra adna ürügyet az, hogy a költő házára utólag is a baljóslatú 13-as házszám jutott saját utcájában." (55). Előjelekre továbbra is érzékenyen — hozzátehetjük: a „balvégzet" ezt a babonás számot sorsolta ki szülőházának is, Szekszárdon. Ahol életében parádés fogat várta, halála után neve szintén gyorsan utca-táblára került. . . Tudjuk azonban — többek között Török Sophie vagy Illyés Gyula emlékeiből, hogy mennyire nem ismerte őt szülővárosa sem. A tiszteletadó, hagyományba iktató határozat hivatalos gesztusa gyors, az „előkelő névtábláig" eljuttató végrehajtás sem késik; ám nemcsak az út „pallérozatlan": „A hatósági közeg nem a kapura verte fel a táblát, hanem az autogramos falra. A szögek Tóth Árpád és Karinthy nevét ütötték át." (56). Az alapvető Baj tehát a kulturálatlanság, mely nem ismer és nem ért. így alighogy építeni — azzal nyomban rombolni is kezd ... A döntést meghozó városatyák hivatali lelkiismerete nyugodni tér, hiszen az „illendőségi" ügybuzgalom — ami elsősorban ösztökélte — az élő személynek, sőt Személyiségnek szólt, s e végtisztességgel immár megtette kötelességét . .. „Középen láncon egy kis fehér bárány fogyasztja a zöldet, feljebb egy fekete bárányka. Barátságosabbak, mint fönnebb azok a gyerekek, akiktől megkérdem, merre kell befordulni Babits Mihály háza felé. Mert ezt már nem jelzik a táblák, nem is ez a céljuk, alighanem csak az a céljuk, hogy jelezzék: egy város megadta egy híres névnek — a magáét. Gyanakodva baktatok tovább, az ösvény itt már kiszáradt patakmederhez hasonlít. Egy kék-fehér házban tíz-tizenkét kislány énekel.. . Egy öregasszony ügyel rájuk. Tőle is tudakozódom, tőle is hiába, nem is felel. Vajon tudja-e, hogy kinek az utcájában lakik?" (57). Hogy természetesen nem tudja, nem tudhatja: ezt azok tudják a legjobban, akikben a tény fájó kérdésekké minősül át. Szabó Zoltán, a Babits Mihály út pesti „felülvizsgálója", vagy Simándi és Einczinger, Babits utóéletének helyi „kérdező biztosai". Mindazok, akik széles e hazában most elégedetlenül — mert belülről vezérelve — szólalnak fel az 31