Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

olyan, mint az állandóság és győztes ellenállás sziklafoka, a változásnak és bizonytalanságnak eme tájékán . .. (39). A változás rosszindulatú bizonytalansága már 1924-ben — az „esztergomi ihlet" első nagy látomásaként — hasonló természeti „jós-képet" hív elő Babitsból, az előhegyi „sziget" éppenhogy csak kezdő építőjéből: Előttem sanda jövő, körülöttem népek nyomora, tikkadt gyűlöletek hálója, önös kormányok öröklő versenye, vér, vér, vér . . . Nem apadt el az ösztönök alja, könnyű zsilip szegi csak, szomjas kontárok ügyetlen ujja alatt. Ártér a világ, ártér Magyarország véres iszappal. A föld iszamós, s már érzem a dombot ingani házam alatt. — (A sziget nem elég magas). A ház haldokló tulajdonosa már fölöslegesnek tartja, hogy a természet — jó vagy rossz — végzethordó erőiben higgyen. Az ember maga lett baljóslatú — üzeni egyik hátrahagyott versében: Özönvizet, kőessőt, üstököst, nem küld az Űr, ki emberek fegyvereivel veszítette el hajdanta Jeruzsálemet. Mi szükség az Istenre? Hisz elég erős az ember is. Felhőt csinál, gázát lehel s napkelte és napszállta közt egy kisebb nemzet pusztul el, Ezerkilencszáznegyven című verse pedig — Arany János hasonlatát újramondva — a maga sorsát is a nemzetéhez köti: Most érzem, hogy sorsom a hazámnak sorsa, Mint fához a levél, hulltomig kapcsolva . . . És fája kidőltéig . . . De ennek végveszélyét nem kellett megélnie, hogy várja: meddig éli túl? . . . „Ez év nyarán már csak ritkán kerestem fel. Fájt nekem látni, hogyan semmisül meg az ember" — írta emlékezésében Einczinger. (40). És a ház, a kert? Az országot is feldúló vész, ez a hamarosan „veszetté bőszült szörnyeteg" ellenkező olvasatot adott az előhegyi földcsuszamlásnak. A történelemé nem kerülte el a gazdátlanná vált — s hamarosan házőrzőjét is vesztett menedéket. 1941—1945, Emlékek hűlő helye — a „kísértetlak" Amint Babits barátai, tisztelői felesanélnek az első rádöbbenésből, hogy gyakori vendégből búcsúlátogatók, kortársakból „utókor" lettek: a hiá26