Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

nem zuhanóbombmbozázázást?" (37). A mindent megismerés vágya, ami tárgyszerű ismeretre tör — rettenetbe, fullad. így — írásban is dadogva — próbálja megragadni még utoljára testetöltő rémalakját. Nem, bombázás — akkor még — nem volt; de ha tisztára hallucináció is: történelmi igazságú tapasztalás és prófécia hangzik belőle. Ugyanarról a — kívülről fenyegetett — belső tájról érkezik, mint Vörösmarty képzetsora, mikor „a vész kitör", mikor „odalett az emberek vetése" . . . Ugyanaz a megrendülten is teljhatalmú figyelem hívja elő a „hulló angyalt" és a „zuhanóbombázást" . . . „Mintha újra hallanók a pusztán ..." A háborútól pusztított „nagyvilágban", a betegségtől pusztítva is diadalmas költői teremtésben. Az Előszó, A vén cigány — és Jónás látomásokkal burjánzó pusztaságán. A prófétává kényszerítettek „dúlt szívében", akiknek önként kell vállalniuk a kimondás kínját: .. . hogy kő kövön nem marad Ninivében. És méne a pusztába . . . s nem mozdul, mígnem messze kénköves lángoktól lenne lenn az ég veres s hallanék hogy a föld egyszerre szörnyet dördül, s a nagy vár tornyai ledőlnek s úgy elpusztul minden ninivei, maga és apja, s anyja, fiai s lányai, húga-öccse, nénje-bátyja . . . Deák Zoltán június végi tanúságtétele szerint Babitsot legkedvesebb költője, Vörösmarty, előhegyi betegágyán is foglalkoztatta. „A beszélgetés kerete: Vörösmarty, a kedvenc költő, akinek versei ott vannak az ágy melletti asztalkán. Kérdésünkre írott választ kapunk: — Vörösmartvban — amint ezt a tanulmányomban már megírtam — a magyarság leggyötrelmesebb kérdései vívódnak . . . Kinyitja a Vörösmarty-kötetet, a Szózatot lapozza fel. Rámutat erre a sorra: »Népek hazája, nagyvilág!« — A »népek hazája« igazában nem is hazája még a népeknek, csak küzdőtere. Kicsi nép vagyunk, nagy, idegen érdekek útjában és keresztútjában — veszélyes időket élünk! Soha még a nemzetek létét fenyegető végzet nem volt oly igazi és kézzelfogható, mint napjainkban." (38). Az interjú bevezetője a természet „igazi és kézzelfogható" végzet-jeléről tudósít: „Néhány héttel ezelőtt megcsúszott a föld az Esztergom feletti hegyoldalban, ott, ahol a szőlők és gyümölcsöskertek közül piros tetejű házak kandikálnak le az ősi prímási városra. Dübörögve, hatalmas görgetegben omlott alá a meghasadt föld és az alázúduló lavina házfalakat rombolt le és gyökerestől csavarta kt a fákat. Méteres hasadékok maradtak a földcsuszamlás nyomán, új és veszélyes partok, szeszélyesen tátongó szakadékok, ugrásra készülő földfokok keletkeztek, sebhelyes lett a táj mindenfelé, mintha valaki ártó kézzel gyökeréig karmolta volna fel a földet. . . Babits Mihály előhegyi villája és kertje sértetlenül maradt meg a földcsuszamlás közepette, jobbkézt egy szakadék, balkézt egy mély árok, előtte, mögötte mozgott a föld, de — van valami szimbólum ebben, és aki akar, ért belőle — Babits portája, a vékony falu kis nyári lak 25