Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

1937 őszén a vésztjósló búcsúzás is elmaradt. „A betegség fölismerését követő izgalmak, a döntésre való fölkészülés, hogy merje-e vállalni a műtét kockázatát, annyira kimerítették, hogy .. . május 8-án beköltözött a Margitszigeti Nagyszállóba, s ott lakott június 3-ig. A nyarat most is esztergomi nvaralójában szerette volna tölteni, de orvosi tanácsra elállt tőle . . . (15). Ez a borzongató pesti nyár olyan katartikus remekművet vált ki belőle, mint a Balázsolás. A rákövetkező pedig, 1938-ban — miután sikeres műtétje ezúttal még kihozza őt a „siralomházból" — megint az előhegyi kicsi házé és a látóvá elevenedett prófétáé: Jónásé... „Itt fejezte be, augusztus 18-án, a Jónás könyvét; az utolsó néhány sor kivételével, 17-én ő maga olvasta föl a látogatóban levő Gellért Oszkárnak és Földi Mihálynak." (16). 1938 tavasza és nyara tehát a „mélységből" megtalált „magasság" második diadala volt: igazi előhegyi feltámadás . . . A jövő félelmei, a „sok halk szörnyeteg" azonban már régóta befészkelte magát a ház lelkének minden zúgába. A vendéglátó asztalhoz is otthonosan odatelepednek: a látogatók — kortárs írók, Babits legértőbb olvasói — előtt is fölfedik lappangó jelenlétüket. Vas István emlékezetében is az előérzet titkos uralma a meghatározó esztergomi élmény: „Általában, Babits itt a kertben, a verandán nyáriasabb, vidámabb, nyitottabb volt, barátságát bőkezűbben csillogtatta. Mégis — hiszen a kor is egyre fenyegetőbb, Babits is egyre betegesebb lett akkor már — nekem állandóan a „Napló" sorai jártak eszemben: Óh, mondd, hol a tükör, hol a kártya, Amely megjósolja és beváltja, hogy hány nyáron ülünk még mi itten ilyen polgárilag és meghitten, óciumban ómód elhúzódva . .. Ez a fenyegetett idill csakugyan nem sokáig tartott. Halála előtt három héttel látogattam meg utoljára Esztergomban ..." (17). 1941: az utolsó nyara. . . Valószínűleg Babits is tudta ezt, de természetesen nem így hitte. Minél közelebbi véggel számolt el neki rációja, —életösztöne annál makacsabbul ragaszkodott az előhegyi látvány és munka gyógyító erejének hitéhez. „1941. január 20-án befeküdt az Eötvös Lóránd Rádium és Röntgen Intézetbe, s ott maradt február 2-ig, de nem lehet tudni, milyen kezelést kapott. Március 3-án megtartotta akadémiai székfoglalóját, majd április 2-án a János-szanatóriumba feküdt be. Itt különös nyugtalanság vett erőt rajta: mindenáron Esztergomba akart menni, noha orvosai ellenezték, és Basch Lóránd is mindent elkövetett, hogy maradjon Budapesten. Vqgül engedtek neki..." (18). „Azt reméltem, hogy az esztergomi jó levegő és a kedves táj kissé rend20