Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

amelyet dolgozatom egyik mottójául választottam) ismét felnyílt. . . Kertjében is — mely „az egész táj" — műveltségre tekint szét, műveket lát, írásokat, mik fiainknak is szólnak" . . . Ezen a nyáron — 2934-ben — a városatyák is tanújelét adják fogékony tiszteletüknek. A rózsa-óvás gesztusát hivatalosan alkalmivá hangosítva — s minden bizonnyal Einczinger közbenjárására is — létrejön az esztergomi Babits-est, hogy ünnepelje az ötvenedik évében nehéz újjászületését megvajúdott hősét, a tizedik éve esztergomi birtokost. „Illő volt, hogy Esztergom városa irodalmi estet rendezzen Babits Mihály tiszteletére. A nagy író és esztétikus meg is érdemli ezt. A legkevesebb, hogy irodalmi estet rendezzünk. Ez jelenti, hogy érdeklődik a város társadalma az irodalom iránt és az illendőség szempontjából azt akarja kihangsúlyozni, hogy ezzel honoráljuk Babits Mihály esztergomi nyaralását. Büszkék lehetünk arra, hogy Babits Mihály Esztergomban nyaral. Idegenforgalmi értékalapot hozott ittnyaralásával, mert hiszen látjuk, hogy évről évre a legillusztrisabb írók jönnek kedvéért ide. Külön és előkelő idegenforgalmat teremtett. Ha kimutatást készítenénk, szép eredményt regisztrálnánk." (11). Nekünk pedig lehetetlen nem „regisztrálnunk", mennyire a gesztus külsőséges volta tűnik fel ebben az interjú-bevezetőben. A provinciális sajtó nyelvi sutasága csak még inkább kiemeli: milyen kevéssel önelégült publicitás kívánná itt egyenlegbe hozni a „soha-meg-nem-elégedés" költőjének értékeit. Az udvariasság természetesen kölcsönös, de az író részéről ezt kétségtelenül hitelesíti a várossal való kapcsolat termékenysége: a művek, mellekből a ház, a kert, a történelmi kultúrát is láttató táj „gyógyító erejének" megszenvedett hite sugárzik. „Esztergomot évek óta úgy tekintem, mint legkedvesebb otthonomat, pihenő- és munkahelyemet. Otthon-érzésemet nemcsak a természet szépsége és meghittsége táplálta, hanem az a kedvesség és melegség is, amit a város lakossága irántam mindig tanúsított. Igazán ünnepem lesz, ha ennek a kedves városnak művelt közönségével, mint író is szemtől-szembe megismerkedhetem". (12). És az „ünnep" után: „Szeretettől átitatott hangon nyilatkozott, újból tanúságot téve Esztergom mellett. — Nagyon szép volt az est. A közönség felvonulása és viselkedése, meleg ünneplése. A város szeretete az, amit innét magával visz. Nagy szeretetéért a város iránt, úgy érzi, viszont szeretetet kapott. Szeméből visszasugárzik, hogy mindaz, amit mond, szívből jön, őszinte szavak... Mi kívánjuk, hogy a gyógyuló Babits még nagyon sokszor kipihenhesse magát az előhegyi magányában, Esztergomba visszatérve, mindig őszinte boldogságot és nyugalmat találjon városunkban." (13). 18