Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Őrök megújulás..." Beszélgetések Kollányi Ágostonnal — életútjáról, s a belé torkolló esztergomi ösvényekről

1944 szeptemberében már ismét a fronton voltam, ezúttal Lengyelországban. — Ez volt tehát számodra a második forduló? — Igen; és ez jóval simább menet volt, mint az előző. Tulajdonképpen folyton csak vonultunk visszafelé, Észak-Magyarország irányában .. . Akkor már hadnagyi rangban szolgáltam, amíg egy újabb betegség fel nem mentett alóla... A hadikórházat, ahol súlyos izületi gyulladással kezeltek — Nyugatra menekítették. Hosszabb ideig Bécsben voltunk, majd 1945 tavaszán Franciaország területén amerikai fogságba kerültem. A hadifogolytábor volt számomra a túlélés utolsó színhelye. Itt a legtöbb szenvedést a német fogolytársak okozták: az amerikai parancsnokság ugyanis — fölénk rendelve őket — rájuk bízta a tábor önkormányzatát, a keretlegénység szerepét... — Még egy utolsó fintora a háborús történelemnek, a jellegzetesen torzak közül, amilyeneket a magyarságra vágott. . . Sokáig voltál fogságban? — A táborból, ismét nagyon szerencsés körülményeknek köszönhetően, még 45 őszén szabadultam, és meg sem álltam hazáig. — A felszabadulás után neked is, ahogy az egész országnak, majdnem mindent újra kellett kezdened. Pusztulás, romok felett, — de több, nyitottabb lehetőség ígérkezett. Te hogyan találtad meg a magadét? — Hát.. . először is folytattam a reklámgrafikát, dobozokat terveztem, meg hasonlókat... úgy 1946 őszéig ez biztosította a fő kenyérkeresetet. A mellékösvények közül erről derült ki — és most végérvényesen —, hogy a célba segít el. Szóval, ez volt az én igazi kerülőutam a filmszakmához: a reklámgrafika . . . Beszéltem már arról, hogy amikor a háború előtt — szintén megélhetési okokból — ezen a területen működtem, kapcsolatba kerültem reklámfilmesekkel is. Néhányan még emlékeztek rám, és veletlenül egy földimnek jutott először eszébe (vagy éppen ezért nem is volt egészen véletlen?), hogy engem is „elővegyen" és megkérdezzen: van rá lehetőség, akarok-e reklámfilmet csinálni? Séd Terinek hívták ezt az esztergomi születésű lányt, aki festő volt, bábos, bábművész is; később — ahogy első itteni pártfogóm, László Endre — rádiórendező. Ebben az időben főleg reklámfilmmel foglalkozott. . . Miután kérdésére igennel válaszoltam, én magam is ezt csináltam a következő években. — Ezek voltak életed első filmjei? — Igen, ezek. Többszáz apró, egy-két perces reklámfilm. Felvonultattunk bennük mindenféle eszközt: bábos, rajzos és naturális megoldásokat, és a velük kapcsolatos összes munkálatot mi magunk végeztük el. . . Sajnos, egyetlen darab sem maradt meg ezekből a szegényes, de nagyon szép tanulóévekből, amelyeket ott töltöttem — előbb a Központi Híradónál, majd ennek kettéválása után az Üj Magyar Filmirodánál. Ez foglalkozott tovább a reklámfilmek és a kultúrfilmek gyártásával, mégpedig abban a régi épületében, ahol 1942-ben befejezetlenül kellett hagynom első ilyenfajta megbízásomat... 138