Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Őrök megújulás..." Beszélgetések Kollányi Ágostonnal — életútjáról, s a belé torkolló esztergomi ösvényekről

ta útkereső fiatalember előtt egy olyan terület, ahol a széttartó utaknak elég helyük van összefutni. — És számodra ez a meghatározó, szabályozó kereszteződési pont lett a film? — Szükségszerűen a film: itt minden adottságomat, tudásomat hasznosíthattam. A filmhez szükségem volt a tudományos szemléletre, a műszaki alapismeretekre, a művészetek iránti aktív érdeklődésemre és arra a szerény művészettörténeti, esztétikai felkészültségre is, amit mindeközben megszereztem ... Meg kell mondanom, hogy először én is — mint kevés kivételtől eltekintve, minden fiatal, aki nekibuzdul a film „meghódításának" — a játékfilmért lelkesedtem: ebben az irányban szerettem volna mozdulni, pályát kezdeni. A harmincas-negyvenes években a filmszakma azonban igen jól körülkerített versenypálya volt. . . — És meglehetősen üzleties vállalkozások terepe, nem? — Hát persze. Amikor én azzal jelentkeztem egy producernél, hogy filmvágást szeretnék tanulni, és a vágáson keresztül eljutni a rendezéshez, ő mosolyogva azt mondta: — jóember, hát mit gondol maga? ... Magyarországon van ennyi meg ennyi vágó, pont annyi, amennyi megél... Hol talál köztük olyan bolondot, aki mesterségének titkait, amiből él, magának át fogja adni? Hogy eggyel több konkurrense legyen? — A filmszakmát intézményesen nem tanították; a már bekerültek nemigen lelkesedtek a ,,magántanári" feladat vállalásáért. Nem lettél játékfilm-rendező .. . De ott volt a reklámfilm és László Endre ... — Igen: az én első nagy szerencsém, amely a film irányába vitt. Még az sem állított túl nagy akadályt, hogy 1939 februárjában meg kellett kezdenem kétéves katonai szolgálatomat, hiszen egyelőre béke volt. Nálunk úgy-ahogy még 1941-ben is, amikor kitelt a katonaidőm ... Aztán ez a viszonylagos béke nemsokára szétrobbant, és katonaéveim tetemesen meghosszabbodtak ... A háború egyre növekvő hatalmában voltam: amikor el-elengedett, akkor is csak úgy, mint akit ideiglenesen helyeznek szabadlábra ... 1942-ben például még itthon voltam Pesten, és — hála László Endrének — nekifoghattam egy rajzos trükkfilmnek. Mire azonban félig-meddig elkészültem volna, már rajtam volt az egyenruha .. . Aztán meg sem állt velem a Donig. — És a szerencséd megint elkísért? Átvészelted . .. — Igen, átvészeltem ezt a többezer kilométeres kényszerű „túrát" ... Néha magam is csodálkoztam, hogyan sikerült. Méghozzá a legelső frontvonalban, a 4. gyalogezred zászlósaként, kellős közepén az urivi áttörésnek . . . így én is egyik névtelen szereplője vagyok Nemeskürty könyvének: olvassa el, aki bővebbet szeretne tudni arról, hogy mit kellett átélnünk. Megmaradtam, és e sikeres helytállásomért „kiérdemeltem" egy kiütéses tífuszt... — Előléptettek: ágyútöltelékből „ágytöltelékké" ... ? — A túlélés esélyét nézve, a kórház tényleg „rangosabb" hely a lövészároknál . .. Ráadásul módot adott egy huzamosabb esztergomi tartózko136