Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Őrök megújulás..." Beszélgetések Kollányi Ágostonnal — életútjáról, s a belé torkolló esztergomi ösvényekről

— Esztergomban születtél; fiatalkorod, gimnazista éveid itt teltek. Természetes, hogy főként ekkor szerzett élményeidről, általában a városhoz való kötődésedről szeretnélek kérdezni. — Nehezen tudom szétválasztani a gimnáziumi és az egyetemi éveimet: az én teljes kötődésem Esztergomhoz még az egyetemi évek alatt is tartott: a vakációk idején, meg év közben is haza-hazalátogattam. Sőt meg az egyetem elvégzése után is, két-három évig elég sűrűn . . . Később, a katonaság meg egyebek miatt már egyre lazább lett a kontaktus; akkor állandó pesti lakos lettem. A háború után pedig — szüleim már nem éltek — megszűnt a közvetlen kaocsolatom a várossal. Nem az érettségi jelenti tehát a határkövet: úgy 25 éves koromig egybemosódnak az Esztergomhoz fűződő élmények, emlékek bennem. — A szülői ház, a családi kötelék tehát természetesen erősítette a szülőváros vonzását ... — Természetesen erősítette, mert harmonikus családi légkör vett körül, illetve várt haza. — Nagy család voltatok? — Nagy, hiszen négy élő testvérem volt. Én azonban mégsem éltem mindennapjaimat nagy családban, hanem szinte egykeként. . . Ugyanis annyira kései gyerek voltam, hogy két bátyám és két nővérem az én eszmélkedésem idején, gimnazista koromban már nem éltek otthon. Állásban voltak, méghozzá mindegyikük pedagógus-kenyéren. — Azaz mind az öten továbbtanultatok: gondolom, a szüleidnek nem kis anyagi erőfeszítésébe került támogatni ezt az ambíciót. Szorgalmazták is talán, hogy gyermekeikből értelmiségi legyen? — Inkább úgy mondanám, hogy tiszteletben tartották gyermekeik képességgel párosult szándékát, s pártfogolták tanulmányaik elvégzését. Ehnez valóban igen kevés pénzt kellett igen jól beosztani, hiszen apám — a családfenntartó — postásként dolgozott. Levélhordó volt, majd amikor valamilyen vérmérgezéses betegség következtében egyik lábát amputálni kellett, felnőttként elvégezte a polgári iskolát, hogy postai hivatalnok lehessen . . . — Mindez már Esztergomban történt? — Igen, Esztergomban, ahová Pozsony megyéből, a Galánta közelében fekvő Hidaskürtről költözött a családunk, még a születésem előtti évtizedben . . . Egyébként nem érdemes túlságosan élőiről kezdeni, hiszen olyan kevés az, amire az ember tíz évesnél fiatalabb korából emlékszik. De annál érdekesebb a gimnazista-időszak, mert az a nyolc év, amit én az esztergomi bencéseknél eltöltöttem, sokmindenben meghatározó volt. Az a szerény tájékozottság, amit én képzőművészetből, művészettörténetből 18 éves koromig összeszedtem, — annak jelentékeny része abból ered, hogy ennek a gimnáziumnak a folyosófalai (azóta sem találkoztam hasonlóval) zsúfolva voltak képzőművészeti alkotások reprodukcióival. Mindegyik alatt egy kis magyarázó szöveg; és nemcsak festészeti, szob122