Esztergom Évlapjai 1983

Zsalus-Zajovits Ferenc: A második Babits emlékkönyv sorsa, avagy egy igaz vállalkozás fiaskója

a hegyoldalon — lefelé. Már-már Tüskés sem beszél, mert képtelen és nem is tud mii, mondani róla. így 1965. február 22-i levelében a következőket írja Dévényi Ivánnak: „[...] A Szemlében bizonyára a könyvbeli Babits dolgozatának (ti. Szabó Ferencnek Zs. Z. F.) továbbfejlesztett változata jelenhetett meg. (majdnem bizonyos: a római Katolikus Szemléről van szó.) , A folyóiratot viszont nem ismerem, egyetlen példánya sem jutott még a kezembe. Basch nekem a Petőfi Irodalmi Múzeum évkönyveben megjelent dolgozatanak különlenyomatát küldte el serkentve, hogy írjam meg Babits pécsi diákéveinek történetét, amit valóban illő lenne megtenni [. .. ]". S aztan újólag egy visszaugrás az 1965. március 14-i keltezésű levélben sokszor felbukkanó de már remény-fosztottan alámerülő témára:,, f. . . ] Nem tudom, említettem-e korabban, Kardos igazgatótól kaptam egy megszólítás nélküli hivatalos levelet, amely takarékossági intézkedésre hivatkozva, a Jelenkor-Magvető kiadványok gondozását tőlem elvette. [. . . ] A dolognak nem is annyira anyagi, mint erkölcsi, személyi vonatkozásai miatt magam is felháborodtam s az itteni írócsoportot is sérelem érte. Korábban ez javasolt bennünket a munkára. Kardos hát maga utazott le Pécsre felülvizsgálni a helyzetet, s módosította a korábbi döntést. Ez arra is jó volt, hogy a vele tartó Mátyás Ferenc előtt ismét szóba hozhattam a Babits emlékkönyv sorsát. Mátyás Esztergomi együttlétetekre emlékezve nagy szeretettel beszélt rólad, a kiadványt azonban a mi elképzeléseink szerint szinte megvalósíthatatlannak vélte. Ahogy kivettem a szavaiból, főként azért, mert a korábbi, első Babits emlékkönyv után ők csak valami korszerű [. .. ] értékelő igényeket érvényesítő munkát fogadnának el. Valamiféle eljegesedést másutt, máshol is látok [...]" S valami az 1965. szeptember 26-i levélből, melyben ugyan Babits csupán másszerűen érintett, amennyiben Kunszery Gyula Babits pécsi kapcsolatairól készült cikket írni, s ehhez Tüskés Tibor küld adalékokat, mégis csomagszerű értékítélet társul elénk az akkori irodalmi közérzetről, egy alapvetően tisztességes közeget teremtő, abban élő és dolgozó, új értékeket felmutató és alkotó lelkivilágáról. íme: „[...] Pesten jártam egy hete, különféle kiadói (Magvető) ügyekben, nagy adag keserűséggel jöttem haza. [... ] Műveljük kertünket — ez az egy lehetőség marad, lehetőleg minél kevesebb érintkezése legyen az embernek a hivatallal és a hivatalnokokkal. Ki fogja végre kimondani a kafkai látomás roppant időszerűségét? Amint Németh László úgy fejezi be az Irgalom című regényét, hogy egy nagy elfekvő kórház a világ, alighanem „A kastély"-t is szimbólummá tágíthatjuk. Elérhetetlen hatalmasságok körül keringünk, csak példákkal érintkezhetünk, s a felelős ügyintézőkhöz soha nem juthatni [...]" Még későbben, 1966. március 14-én Tüskés mintha valami távoli, horgonyáról szakadt, de még pislákoló mécsessel ellátott bólya után nézne és mégegyszer a messzeségbe vesző bólya-húnyó lángjához űzi valami Babits-igézet.: [...] „Az idén lesz Babits halaiának 25. évfordulója, ez megint eszembe juttatta a tervezett kötetet. Kár, hogy nem illeszthettük kiadási tervünkbe." 110