Esztergom Évlapjai 1981

Hegedűs Rajmund: Az esztergomi URÁNIA. 1823—1833.

tikus felidézésével a nemzeti öntudat ébresztését szolgálták. Hexaméterek idézik Szigetvár sorsát: A kornak vas lépte alatt lealázva, kietlen Állanak itt falaid gyász düledéki, Sziget. Rettenetes jelenésű vidék! borzadva közelgek Hozzád, mert hősök nyugszanak hantid alatt. Bánatos érzések páralgnak véres öledből. S telkeid a múltnak szelleme lengi körül. Emléked szomorú, nem dísztelen; ősi dicsőség Lassú fényével szenteli sírjaidat. . . (Ballai Valér: Szigetvár) A hős Zrínyi hantjait nem takarja „fároszi kő", — hamvát nem rejti arany urna; ám: Hív maradékja dicsőn rejti szívébe porát. (Kánvi Lőrinc: Szigetvári Zrínyi Miklós) Takácsy Józsa ugyancsak hőskölteményben mondta el Temesvár ostromát, Losonczi és katonái hősi várvédelmét. (Temesvár 1552. A török háborúból = Uránia, 1830.) A költő már az első sorokban hangot ad kora felfogásának. Elmúlt az ősi dicsőség, a hajdani nagyságot felváltotta a szánalmas jelen, az ég büntetése: Óh Haza! állottál, birodalmad aranykori fénye Messze vizek partján vidoron csillogva sugárzott. . . Szép Haza! fénylettél, de rád dördültek az égnek Mennykövi... Lelki szeme előtt megjelennek Mohács árnyai: Csöndes légy te Mohács! siralomnak völgye: Vitézek Gyásza fölött békén suttogjanak édesen álmák. Az író képzeletét erősen foglalkoztatja a haditechnika, főleg a mindent elpusztító tűzpárbaj; hatását színesen, realisztikus erővel írta le: ••••: - Az ágyú Elbődül dühösen, szétszórja morogva tekéit. Visszadörög Temes is tízszer villanva falárul S tízszeri dörgését felváltja vitézi kiáltás. Bőgnek számtalan öldöklő ágyúi töröknek S a mutatott úton szórnak rontásra Temesbe Gömböket, a megütött falakon sustorogva repülvén. A költő egyre újabb és újabb szavakat talál az öldöklő ostrom leírására: búgnak a védők körül az ágyúk, az ágyú bömböl; „elmegy az óngomolyag síró suhogással, agyonver szunnyadozó törököt"; „ágyúi már szólnak a töröknek, levegőt hasogatva lezökken a sújtott vasgömb, s falakat mardos vele terhe." — A török Musztafa halálát tömör képbe foglalja: óngömb fütyül és repül, amint Musztafa mellében szomorúan készíti lakását, Elnémítja, szemére homályt von örökre. Ebben az öldöklésben a szerelem sem teljesedik be. Takácsy költői szépségű sorokban mondja el Lália szomorú sorsát. A lány kedvese a várvédők soraiban küzd, ő éppen anyja sírjánál áll, mikor rárontanak a törökök: Mint fölrezzent őzecske szaladt vala a lány; Durva tövis elakasztja: havas kis lábai vérét Szánakozó füvek magokat meghajtva elisszák. . . 1926-