Esztergom Évlapjai 1981

Oláh Tibor: A Dunazug mezőgazdasági hasznosításának múltja, jelene és jövője (a természeti tényezők szempontjából)

Ezt a — kétségtelenül egyszerűsítő — kiemelést talán elfogadhatóvá teszi, hogy: — a szerző nem átfogó tervet, csupán szerény észrevételeket terjeszt elő, melyeket a tervezés felelős szakemberei esetleg megfontolásra érdemesíthetnek; — véleménye szerint éppen ennek a tényezőnek fontosságát, érvényesülését szorította háttérbe (mindenképpen indokolatlanul, de nem egyszer-szükségletek kielégítéséhez. A Dunazug mezőgazdasági hasznosításának múltja A Dunazúg múltjában az erdő és annak mindenkori vadállománya volt a meghatározó. A vadászat-halászat bőségesen hozzájárult az akkori élelmiszer-szükségletek kielégítéséhez. A mezőgazdasági hasznosításra alkalmas földek művelésében jelentős változást hozott 1553—1568 táján Oláh Miklós esztergomi érsek- és prímás, királyi helytartó nagyarányú szőlőtelepítési kezdeményezése. Az ún. „primáciai szőlők" közül az Esztergom-zamárdhegyi (szamárhegyi) szőlő bora volt a legkiválóbb, ahogy ezt a levéltári adatok felemlítik. Az itt termett fehér bort majdnem kétszeres áron lehetett értékesíteni. Az 1875ben fellépett — és igen gyorsan elterjedt — filoxéra azonban hatalmas pusztítást végzett a dunazugi szőlőkben is. Még be sem fejeződött a filoxéravész utáni szőlőfelújítás, amikor az első világháború, majd az azt követő gazdasági válság ismét súlyos csapást mért a Dunazug szőlő- és borgazdaságára. Ráfizetésessé vált a szőlőgazdálkodás. Emiatt a kevés befektetést igénylő direkttermő szőlőfajták hódítottak tért. A zöldségtermelés és a kertkultúra az 1890-es években kezdett jelentőssé válni, Budapest közelségének és főleg a dorogi szénmező feltárásának hatására. Ez utóbbi új fogyasztói réteg: a bányászok élelmiszerigényével jelentkezett. A munkaigényes kertkultúrák olyan rétegeknek teremtettek megélhetést, amelyek számára csak a nagyobb idénymunkák idején adódott kereseti lehetőség. Így alakult ki Piliscséven egy jelentős „bolgárkertészet", ahonnan az áru Dorogra és a fővárosba került. A talaj pihentetése (ugarolása) e körzetben maradt meg szinte a legtovább. Az 1800-as években még mindig a szántóterület 14—15 %-a állt ugaron. Az ősziek, a tavasziak és az ugar váltogatásából álló „háromnyomásos'' határhasználati rendszer felszámolását a szántóföldi takarmányok nagyobb arányú termelése tette szükségessé. Vetésük és betakarításuk eltérő ideje miatt a takarmánynövényeket nem lehetett beilleszteni a gabonafélék ún. nyomásos rendszerébe. A szántóföldi termelés mindjobban kezdett igazodni az állattenyésztés igényéhez. A pillangósok bevezetése elősegítette a talajok termőerejének jobb kihasználását és nitrogénkészletének pótlását. Erre nagy szükség volt, mivel még kevés volt az állat. Az 1890-es években, hazai gyárak létesültek műtrágya (szuperfoszfát) előállítására. Az első néhány mázsa műtrágyát ingyen kellett kiosztani, hogy 185-