Esztergom Évlapjai 1981

Oláh Tibor: A Dunazug mezőgazdasági hasznosításának múltja, jelene és jövője (a természeti tényezők szempontjából)

a néppel megismertessék az agrokémiának ezt a termelést forradalmasító produktumát. A tápanyagpótlás már nagyon kellett, mivel az átlagtermésekre az alábbi adatok voltak jellemzőek: Ugyanekkor Dánia például búzából 33 q-t, rozsból 17 q-t ért el hektáronként. A szántók területe az 1800—1900-as évek között jelentősen megnövekedett. Ez egyrészt a rétek és legelők felszántásából adódott, de növekedett a termőterület az erdők kiirtása helyén bevezetett földműveléssel is. Aki „irtványt" vett művelésbe, hosszú ideig (12 évig) mentesült mind az adó, mind az egyéb kötelezettségek (bérdíj) alól. Ha parlagot szőlővel beültettek, 8 évig adómentesség járt. Az 1895-ben fellépő országos sertésvész e táj állományát is megtizedelte. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésétől a „ragadós tüdőlob" tartotta viszsza a termelőket. A falvak közlegelőinek feltörését az 1894. évi mezőrendőri törvény megtiltotta ugyan, de a törvényt olyan időben hozták, amikor a java legelők már évek óta kalászokat ringattak. A századfordulóra csak olyan területek maradtak meg legelőnek, amelyeknek javítása nagy befektetéseket igényelt. Az áldatlan helyzet kárvallottja maga az állattenyésztés maradt. 1885—1895 között a juh tenyésztése visszaesik, de a szarvasmarháé előtérbe kerül, és alapvető reformok útján (belterjes tartás, fajtaátalakítás) az állomány 26 %-os, a kivitel 400 %-os növekedéséhez vezet. A lótenyésztést ugyanekkor inkább minőségi fejlődés jellemezte. A szarvasmarha-ágazat hármas hasznosítása olyan jelentőségűre emelte a marhatenyésztést, amelyhez hasonló egyik ágazatról sem mondható el. A tejtermelés rendszeres bevételhez juttatta azokat a birtokosokat, akik korábban csak az év bizonyos szakaszában (cséplés, hízóeladás, birkanyírás után) jutottak pénzhez. Méltán nevezték el a szarvasmarha-tenyésztesr a mezőgazdaság nehéziparának, azaz olyan termelési ágnak, amelynek belterjes gyakorlata szükségszerűen maga után vonja az egész mezőgazdaság hasonló fejlődését. Mindezek ellenére a Dunazug szarvasmarha-sűrűsége elmaradt a Duna-parti résztől, vagy a tőle délre eső Mezőföldtől. Érdekes, hogy a szarvasmarha-állomány 77 %-a a parasztságnál, míg a közép- és nagybirtok kezén csak 23 %-a volt. (Közép- és nagybirtok: 100 ka£ holdon felül.) Ez az arány 1911-re méginkább a parasztság felé tolódott el (79 %). A sertéstenyésztésben ez idő tájt terjedt el a Balkán félszigetről behozott és kitűnő zsírsertésnek bizonyuló mangalica fajta. Szaporább volt, jobban fejlődött, mint a sima szőrű hazai hússertésfajták (szalontai, bakonyi stb.). A juhtenyésztés hanyatlását a tengerentúli (ausztrál) gyapjú konkurenciája (olcsóbb ára) okozta. Ujabb fajtaváltással lehetett volna csak a piacot visszahódítani, azonban a leszűkült legelőbázis erre már nem adott lehetőséget. A nagybirtokosok juhállománya túlnyomórészt a finom gyapjút adó — búzából — rozsból — kukoricából 13 q/ha 11 q/ha 17 q/ha. 186-