Esztergom Évlapjai 1960

Zolnay László: Az esztergomi latinosokról

leti — frankok Magyarországra való áramlását a kereszteshadak átvonulásával is összekapcsolja. (További eredményekkel kecsegtetne a királyi ház s az egyházi intézmények, szerzetesrendek nyugati-frank és magyarországi kapcsolatainak vizsgálata). A Bárczi—Balogh Albin által felsorakoztatott adatok, ha az esztergomi latinusok eredetkérdésére nézve reálisak is, csupán vékony kis szálai magának a történeti realitásnak. E kérdésnél alapvető figyelemmel kell lennünk arra, hogy a középkori magyar okleveles anyag idiomájában a latinus: a román népcsalád — belga, francia, spanyol, olasz — közös gyűjtőneve. Esztergomban a XIII. század derekán ugyanúgy latinusként említik az aragóniai eredetű, tehát spanyol Simon ispánt, az 1242. évi esztergomi tatártámadás várvédőjét,

7 mint a velencei Arohinust, ki az esztergomi pénzverőkamara ispánja, fia pedig az esztergomi Latinváros bírája volt. S hogy e szó: latinus, mennyire gyűjtőnév, csak egy XIV. századi oklevelet idézünk: Paulus Gallicus seu Latinus, magister Cruciferorum de Strigonio et de Calidis aquis, speciális physicus domini regis.

8 Vagyis Schünemann ellenére is nyugodtan támaszkodhatunk a hazai viszonyokat jól ismerő, itáliai eredetű kortársra, Rogeriusra, a tatárjárás krónikására, amikor Esztergom magyar lakossága mellé ezt írja . . . „et francigene ac Lombardi, qui quasi erant domini civitatis . . ." Mi ebben a kis adatgyűjtésben csupán néhány konkrét s helyi adatot kívánunk felsorolni. A néhány —. mert a latinusok vezető rétege igen szűk volt

1— XIII. századi latinus polgárcsalád története olykor fényt vet eredetükre, de magának a városnak XIII. századi történetére is. így megdől Pór állítása arról, hogy e városon belül a latinusok a XIII. század végére németekkel cserélődtek volna ki. Sőt úgy látjuk: Esztergom városfalai, még jóval a királyi udvarnak Budára költözése után is, ide vonzották mind a régebben ittlakó latinusokat, mindpedig az országos főnemesség tagjait. A városélet hanyatlása csak a XIV. század derekára következett be. Annak, hogy Esztergom latinusai, külföldi rokonaikon kívül, a székesfehérvári latinusokkal is rokoni kapcsolatban álltak, akad nyoma, azonban az itteni latinok közül egyről sem mutatható ki, hogy 1249—56., vagyis a királyi udvarnak Esztergomból Budára költözése után, Budára követték volna az udvart. Az Esztergom latinjaira vonatkozó diplomatikai anyag jó néhány XIII—XIV. századi latin polgárcsaládnak négy-öt nemzedékre terjedő leszármazását adja kezünkbe. Nem családtörténet-írás a célunk, noha e dolgozat összeállításához ízről ízre össze kellett állítanunk az esztergomi latin polgárcsaládok egészen részletes genealógiáját. Meg kell jegyeznünk, hogy mi az esztergomi latinság idetelepítésének kezdetét XI. századinak véljük. Virágzásuk tán a XI. század derekától a XIII. század derekáig, a tatárjárásig terjedhetett. Az első 1— a tatárjárást megelőző — visszaszorítás akkor érhette őket. amikor a királyi udvar Esztergom királyi-város falai közül, 1190 körül felköltözött az esztergomi Várhegyre. Feltételezzük, hogy az esztergomi Várhegy III. Béla koráig szuverén érseki tulajdon, amint Esztergom-Királyváros a XII. század végéig 7 Knaur: Monumenta I. kötet. 434., 445. old. — Latinusként 1235-ben: Wenzel: Árpádkori ú.i okmánvtár. VI. kötet, 567. old. és Tört. Tár, 1X99. 453. old. Simon ispánról 1.: Pór Antal: A Nagvmartoniak. Turul. VII. évf. 59. old. skk. Vö. Znlnati: Románkori templom a komárommegvei Bajóton. Művészettörténeti Értesítő. 1956. (IV) 227. old. skk. 3 Knauz —Dedck: Monumenta, III. kötet, 514., 525. old. 157