Esztergom Évlapjai 1960
Horváth Béla: Kernstok, a demokratikus forradalmár
antiklerikalizmusból merített, amelyhez, mint sok más kortársa, Párizsban jutott. Ez a szabadgondolkodás és antiklerikalizmus azonban, akárcsak Adynáí, nála is több és más volt. mint francia elődeinél. Míg azoknál a forradalom csak szabadkőműves egyházellenességre és művészi forradalomra korlátozódott, nálunk, Kernstoknál, a művészet felforgatása mögött az a közvetlen törekvés állt, hogy egyúttal az egész kor életét is felforgatják. A szabadgondolkodást és egyházellenességet ő is olyan pontnak tekintette, ahonnan kiindulva nemcsak a klerikalizmust, nemcsak a müncheni, műcsarnoki akadémizmust, de radikálisan fel lehet és fel kell számolni minden feudális maradványt, amely útját állja a polgári fejlődésnek. A „nostalgie de Paris", mint minden nagyszerű művészt, Kernstokot is a világ fővárosába vitte. Ö sem állt meg félúton: Münchenben. Neki is, miként Rippl-Rónainak, egy, az egész világot háttérnek érző centrumba kellett mennie, hogy azzá fejlődhessen, amivé lett. Oda kellett mennie, ahol megtalálhatta önmagát, — München nem volt az a hely. — ahol felszabadulhatott vidéki kötöttségeiből, ahol megkapta a gondolat szabadságát, a hivő szellemet, a fejlett módszert, ahol megtanulhatta a kifejezési formát, mellyel saját vízióit, mellyel talajízű magyarságát, érzéseit és ősi primér benyomásait mások számára is hozzáférhetővé tudta tenni. Oda ment, ahol a századforduló idején felfedezték az elmúlt század igazi rendjét a képzőművészetekben csakúgy, mint az irodalomban, és az egész társadalom szociális téren óriási változás előtt állt, mikor is a régi eszmerendszert a szabadságjogok új eszmerendszere készült felváltani. Itt nyíltak ki szemei, történt meg művészetének nagy színeváltozása, eszmélt annak tudatára, hogy mondanivalóit München nyelvén nem mondhatja el, s itt tudta meg a titkot, hogy: művészetet csak saját átélt élményeiből meríthet. A francia polgári radikalizmus felszabadító hatása mellett kétségtelenül nyomot hagytak Kernstok művészetében és magatartásán a szocializmus eszméi is, s ez nem is lehetett másként egy olyan gondolkodónál, aki európai műveltségével igyekezett magába olvasztani minden ideát, melyről úgy vélte, segíti, közelebb viszi politikai, művészi céljaihoz. Nem volt szocialista, a munkásmozgalom eseményeit inkább a polgári radikális szemével nézte, noha tagadhatatlan, hogy a szocialista erők növekedését nemcsak rokonszenvvel kísérte, hanem személyesen is elősegítette, és ha az események alakulása gyakorlati együttműködést kívánt, a szociáldemokratákkal, (magát élete végéig szocialistának vallotta) sőt a kommunistákkal is együtt tudott dolgozni a jövő érdekében. Kernstoknak a munkásosztállyal való fegyverbarátságát nem pillanatnyi ötlet, nem futó felhevülés diktálta. Tudatosan fordult a munkásosztályhoz, benne látva a demokratikus forradalom fő erejét, reményei, vágyai teljesedésének biztosítékát. Elméleti felismerését szerencsésen egészítették ki személyi kapcsolatai: barátsága az antimilitarista Szabó Ervinnel, a következetesen demokrata forradalmár Adyval, a kommün vezetőivel: Kun Bélával. Szamuelly Tiborral, Vágó Bélával és a diktatúra más vezetőivel, akik kevés kivétellel többször vendégei is voltak az ekkor Nyergesújfalun dolgozó mesternek, akire a szinte teljesen kommunista ifjakból álló, legkivételezettebb szabad iskola vezetését bízta a direktórium. , Mindez távolról sem jelenti azt, mintha Kernstok szakított volna radikális eszméivel és kapcsolataival. Hajlott ugyan a szocializmus felé, egész 10!'
