Esztergom Évlapjai 1938

Dr. Lepold Antal: Szent István király születéshelye

24 Lepold Antal először a kisebb templomot állították helyre. Lehet azonban, hogy a román átalakítás még korábban, esetleg Bánfi Lukács, vagy Martirius érsek alatt történt. A kápolna első építését feltétlenül Géza fejedelemnek kell tulaj­donítanunk, aki 18 m hosszú és 11 m széles ókeresztény kápolnát létesített a keleti részen kis félkörű apszissal, vagy esetleg egyenes falzá­ródással. Ezt a tényt tagadhatatlanul igazolja a korai Árpádkorba vissza­nyúló, a századokon át ismételten világosan tanúsított hagyomány. S azt a kápolnát, amelyben Szent István királyt megkeresztelték ; s azt a 7.5x4.7 m méretű, később oldalkápolnává átalakított szobát > A királyi kápolna szentélymennyezete. amelyben Szent István született, 1822-ben lebontották, bár falai helyen­kint még falegyenig álltak. Rudnay prímás nehéz lelki harcot vívott magával, mielőtt az építészek sürgetésének engedett. Vigasztalta őt az a szándéka, hogy alig néhány méterrel délebbre az új székes­egyházban fényes Szent István-kápolnát emel az omladozó rom helyett. Igaz, a csillogó új márvány kápolna ma áll, de nem tudja pótolni a drága romot, amely végtelen fájdalmunkra eltűnt. Hiába magyarázták Esztergom várhegyén a Szent István születéshelyét kere­sőknek, hogy a Bazilika Szent István-kápolnája örökíti meg Szent István keresztelésének és születésének helyét, a kegyelet látni akarta magát a régi, igazi helyet. Ez a lélektani szükséglet magyarázza meg, hogy észrevétlenül új hagyomány keletkezett. A volt királyi várpalota délnyugati szárnyában eredeti román építészeti díszeivel fennmaradt

Next

/
Thumbnails
Contents