Esztergom Évlapjai 1938

Dr. lippay Lajos: Szent István jubileumi év Esztergomban

Szent István jubileumi év Esztergomban. 141 Mi volt a titka Horthy Miklósnak és mi az, ami az ország kor­mányzóját ma is az egyik legnagyobb erőforrásunkká teszi? Erre a kérdésre ő maga felelt meg a komáromi Klapka-téren: „Régvárt öröm­ünnepe ez a mai nap igazságunk győzelmének, amelyben fanatikusan hinni és törhetetlenül bízni egy pillanatig sem szűntem 1" Ezt tudjuk, ezt éreztük, valahányszor a kormányzóra gondoltunk, ez a fanatikus hit és törhetetlen bizalom, amelyet neki köszönhetünk elsősorban, ez volt a mi fennmaradásunk biztosítéka és az ország megnagyobbodá­sának első — sokáig egyetlen — előmozdítója. Köszönjük ezt és követjük őt tovább! Dobogja és dalolja a szeretetet és hálát szivünk: a messze néző, rajongva hívő vitéz Imrédy Béla felé, Európa ragyogó diplomatája Kánya Kálmán felé, a viaskodó, tudós Teleki Pál felé, a nagyszerű katona: Rátz Jenő felé. Megindultan tekintünk, forró szere­tettel és hálával az egész nemzetre, melynek minden fia oly lelkesen, oly elszántan sietett fegyver alá, a behívó szóra, akiknek kemény lépése napokon át verte a felvidéki országutat széttiporva, szétmorzsolva a trianoni bűnös határokat. Hálával nézünk a nemzet azon fiai és leányai felé, akik itthon maradtak, munkálva, munkával, hittel, áldo­zattal. Forró könnyekkel, szeretettel, hálával köszöntjük a hozzánk visszatérő, megpróbált, megcsúfolt, de magyarnak maradt egymillió fel­vidéki testvérünket. Isten hozott vissza Benneteket. Isten adott vissza Benneteket, édes Testvéreim! Hozzanak áldást fölétek azok a lobo­gók, amelyek égő madarakként megjelentek fölöttetek, hozzatok áldást ránk Ti, akik az elmúlt húsz év alatt még nálunk is többet szenved­tetek. Hozzátok vissza, adjátok vissza, ami lélekben tieteké lett az az elmúlt két évtized alatt: ajkaitokat, amelyek megtanultak hősiesen hallgatni, akaratotokat, amely megtanult fegyelmezetten cselekedni, nyissátok meg érzéseiteket, amelyeket annyi időn át el kellett zárnotok, s a tájaitokat, s a szíveiteket, sebeiteket és kezeiteket, mezőiteket és tornyaitokat s felettük ezer év fuvalmát, a magyar Felvidék érett, tudó és mosolygó életerejét. A magyar harangok himnusza nemsokára elhal a fehér tornyok alatt, újra félárbocra szállnak az országzászlók. Az ünnneplés napjait felváltják a magyar munkának lázas tempójú hétköznapjai. Amíg a harang utolsót kondul, tartsunk magyar lelkiismeretvizsgálatot és szí­vünk legmélyéről hozzuk fel a tanulság gyöngyeit . . . Május havában, amikor pattanásig feszültek az izgalmak, napo­kon át egy nemzet térdepelt a budapesti Hősök-terén és a tékozló fiúk szégyenével és bánatával sírt, könyörgött a nemzetek sorsát intéző Krisztus Király elé. Ez a Te Deum, amit ezekben a napokban zeng­tünk, kézzel fogható igazolása annak, hogy Isten Ur az égben, épp úgy£mint"a földön. Csak nemrég jelentették ki az Isten-tagadók lon­doni kongresszusán, hogy Csehországban van az európai kontinensen a legtöbb istentagadó. Ezzel szemben, mi magyarok Szent István országjárása idején bebizonyítottuk, hogy sehol sincs annyi istenhivő lélek, mint hazánkban. Nemcsak a Király szíve van az Isten kezében, hanem a népek történelme is. Jobban talpraállni és feljebb emelkedni csak úgy fogunk, ha nem fetrengünk bűnökben, hanem az isteni kegyelem ihletét alázatos és hős lélekkel vállaljuk. És értsük meg végre, hogy a testvéri magyar

Next

/
Thumbnails
Contents