Esztergom Évlapjai 1927
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Lukcsics Pál: Az esztergomi főkáptalan a mohácsi vész idején
Az esztergomi főkáptalan a mohácsi vész idején. 83 szédságában lévő Fyadi Gergely-féle kanonoki házba költözhessék be. Még 1510. október 4-én a Symai Márton-féle házat, mely a Sz. Ambrus kápolna szomszédságában feküdt s melyet utánna Esztergomi Dénes renováltatott, Vajai Ibrányi Istvánnak ajándékozták, miután Erdődi Mihály elnyervén Sz. Adalbert oltárának igazgatóságát, üresen hagyta azt. Mint láttuk azonban, Ibrányi másként hajtotta végre a káptalan határozatát. 1517. július 5-én az oropiai püspöknek és Vórady Jánosnak, az Oltári szentség kápolna igazgatójának halála miatt üresedésben levő kápolnákat Székely János szenttamási prépost és Körmendi János komáromi főesperes nyerik el- 1518. november 4-én pedig Sz. Fábián és Sebestyén vértanúk oltárát házával együtt Asszonypataki Jakab kanonoknak adományozták. 1518. november 4-én Iborliszkói István gömöri főesperesnek megengedik, hogy Bák János távollétében Sz. Jakab oltárának házába költözhet át s megígérik neki, hogy a restaurálásra fordított költségeit Bák jövedelméből megtérítik. 1522. november 27-én Fyadi Gergely házát, melyről ő Ibrányi István őrkanonok és Kaplyoni László előtt lemondott, Wayai Ferenc kanonoknak ajándékozzák. Ugyanekkor Wayainak a Sz. Péter oltár házával szemközt fekvő kis lakását Asszonyfalvai Máté kanonoknak adják, miután a Ker. Sz. János egyház plébániájáról lemondott. Wayai azonban hamar lakást cserél, amennyiben 1523. február 27-én Soklyói Péter lakásába költözik. Soklyói ugyanis ugyanekkor elnyerte a Pécsi Miklós halála miatt megüresedett Sz. Margit oltárigazgatóságát és házát. De a következő év szeptember 3-iki bejegyzése szerint már ugyanezen oltár igazgatóságát, anélkül, hogy Soklyói lemondásóról tudnánk, Brodarics István dr. pécsi prépostnak stb. adományozzák. 1524. április 7-én pedig helyet foglal a főkáptalani kanonokok díszes sorában Oláh Miklós is, a kiváló történetíró, ki a Kaplyoni László lemondása folytán üresedésben lévő Sz. Péter apostol oltárát és házát elnyeri. E sorozatnak nem lehet méltóbb befejezése. Az oltár és ház adományozásakor az új tulajdonos investiálásaként fejébe helyezik a biretumot. Ez adományozásokról a káptalan senkinek oklevelet nem adott ki, csak a primás kérésére Oláh Miklóssal tett kivételt. Itt kell megemlékeznünk arról is, hogy az egyes káptalani méltóságoknak megvolt a saját házuk. Ez utóbbi házakhoz inventárba felvett tárgyak is tartoztak. De az inventár úgylátszik nem sokat jelentett, mint azt az 1523. június 1-i bejegyzés szerint Asszonypataki Jakabnak, Athyai Miklós olvasókanonok végrendeleti végrehajtójának jelentéséből látjuk. Nevezett, hogy a lectori ház, mint az legtöbbször az egyes olvasókanonok hanyagsága miatt megtörténni szokott, teljesen üressé ne váljon, a hagyatékból „Rwsso"-i Miklós, Sághi Orbán és Mihály Sz. Anna-városrészben tartózkodó litteratusok, valamint Baráthy Péter és Gergely ács, az elhunyt lector familiarisainak tudtával és jelenlétében a következő dolgokat hagyta az olvasókanonoki ház leltári tárgyaként: 4 asztalt, 2 ágyat, néhány széket, 2 jó szőnyeget, 2 nagy kannát, 6 hordót és a háztartáshoz szükséges összes edényeket. Kisebb jelentőségű jövedelmet hoztak a káptalan részére tett mise-alapítványok. A fent vázolt korból három ilyen alapítványról