Esztergom Évlapjai 1927

TÁRSULATI ÜGYEK - Sinka Ferenc Pál: Évi közgyűlés

47 Társu lati ügyek. Nem háríthatta el magától az óriási felelősség lenyűgöző terhét. Hitelt kölcsönzött azon híreknek, amelyeket a kémek és szökevények hoztak tudomására, hogy a török seregek túlnyomó része fegyelmezetlen és felszerelés nélküli csőcselék. Másrészt kelleténél magasabbra becsülte a harcias kedvet és lelkes hangulatot, amely a magyarok soraiban uralkodni látszott. Az első roham, amelyre Tomory vitézeit a tárogatók felharsanó szava vezényelte, nem volt sikertelen. Visszaverte a nagyvezér által irányított romániai hadosztályt. Ekkor — reményre gyulladva — a király, az egyháznagyok és főurak által környezve, a második hadosztállyal szállott síkra. Az ellenség több száz ágyúja és fegyvere azonban oly golyózáport zúdított a seregre, hogy túlnyomó része Mohács, vagy mint legújabban Halmay Barna állítja, a Mohácstól tizenegy kilométernyire elterülő Földvár falu csatamezején lelte halálát. Ott nyílt meg az óriási sir, amelyben egy „nemzet sülyedt el." Ott csapkodott a beláthatatlan vértenger, amelynek pirosló hullámai 1526. augusztus 29-én alig két órai hősies küzdelem után a nemzet legjobbjai fölé borultak. Nem a nyílt csatamezőn veszett el, ahol Thurzó Elek tanúsága szerint rettenthetetlen bátorsággal és halált megvető elszántsággal forgatta fegyverét: hanem a világhírű csata napján vizözöni erővel omló záportól megduzzadt Cselepatak tajtékzó árjának áldozata lőn az ifjú király, akinek halálában az ország hatalmi állásának, politikai önállóságának és féltékenyen oltalmazott függetlenségének leáldozását is siratta. Könnyen képzelhetőleg határtalan öröm és ujjongás érzelmei uralkodtak a Mohamedán keblekben. Sohasem dicsekedhetett a félhold birodalma hasonló győzelemmel. Nem is mulasztották el történetírói hangoztatni, hogy Allah fegyvereinek füstje homályosította el Magyarország jövőjének egét és idézte elő pusztulásának, enyészetének korszakát. Fájdalom, a hazai történetírás sem vonhatta kétségbe a lesújtó valóságot . . . Az óriási vereség hatása Európa összes államaira is kiterjedt. A hatalmi gócpontokban megnyilatkozó közvélemény a keresztény világ közös csapásának tekintette Mohácsot. Az özvegyi fátyol, amelyet a roppant fájdalomba merült Mária királynénak fel kellett öltenie, jelképe volt a mérhetlen gyásznak, amely az ország fölé borult. Annyira fel volt dúlva, elpusztítva, kifosztva, a földdel egyenlővé téve, hogy újból kellett — immár harmadszor — megalapítani. Hazafias kegyelettel áldozva a dicső ősök tiszeletreméltó emlékének : annál mélyebb és őszintébb megilletődéssel állunk „nemzeti nagylétünk nagy temetőjének" véráztatta talaján, minél gyötrőbb fájdalom marcangolja a mai nemzedék keblét jelenének sivár viszonyai miatt és minél szembeszökőbben hasonlít a mohácsi holt tenger azon feneketlen örvényhez, amelybe hazánkat az átkos Trianon döntötte... A hosszú útvonalon, amelyben hazánk ezer év óta végzi esélyekben és viszontagságokban nem szegény zarándoklását: a Sajó partja, Mohács síksága, Trianon kastélya szomorú állomások gyanánt tűnnek fel . . .