Esztergom Évlapjai 1927

TÁRSULATI ÜGYEK - Sinka Ferenc Pál: Évi közgyűlés

45 Társu lati ügyek. ((•:;:;] TÁ R S U L AT I ÜGYEK. IV • i • • • • »% »•• éüí köEgyülés. — A mohácsi vész emléke. — Az „Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat" a tagok nagyszámú részvételével, 1926. év június 27-én (vasárnap) tartotta a városház tanácstermében évi rendes közgyűlését, mely 1526. év aug. 29. napja évfordulójának közeledtével egyszersmind a mohácsi vész emlékének volt szentelve. Jelen voltak dr. Walter Gyula püspök, főkáptalani nagyprépost elnöklete alatt: dr. Fehér Gyula prelátus-kanonok, tiszteletbeli elnök, dr. Lepold Antal prelátus-kanonok, elnök, dr. Antóny Béla polgármester és Reviczky Elemér főszolgabíró osztályelnökök, Sinka Ferenc Pál társulati igazgató, dr. Balogh Albin és Marczell Árpád osztályigazgatók, Müller Gyula pénztárnok, dr. Gróh József ügyész, Sarvay János őrnagy, a helybeli honvédség képviseletében, továbbá Badinszky László, Berán Károly, Brenner Ferenc, Brenner József, dr. Boross Géza, Brutsy Pál, Einczinger Ferenc, Farkas Elek, Gábriel István, Guttray Gyula, Hegedűs Sándor, vitéz Istvánffy Ede, Jalkóczy István, Kerschbaummayer Károly, Klinda Károly, Krámer Antal, László István, Mátéffy Viktor, Mihailic Erna, dr. Polner Zoltán, Pölczer Frigyes, Prommer Ferenc, Rudolf István, Schalkház Ferenc, dr. Spiegel Ármin, dr. Szabó Emil, Számord Ignác, Szemző Vilmos, Szmatlik Antal, Ticserits János, Török Sándor, Varga Géza, Varsányi Ignác, dr. Zwillinger Ferenc rendes tagok és még többen vendégek. Dr. Walter Gyula c. püspök, nagyprépost, elnök üdvözli a szépszámban egybejött tagokat, megnyitja az ülést, majd az országunkat 400 év előtt ért katasztrofális esemény fölött érzett hazafiúi fájdalmunknak és kegyeletünknek a következő, főbb vonalaiban ismertetett, megemlékezésben adott méltó kifejezést: Mélyen Tisztelt Közgyűlés! Négy százada lesz a közeledő augusztus 29-én, hogy kitört azon félelmesen morajló tűzhányó, amely égető lávájával eltemette szerencsétlen hazánk ifjú királyát, eltemette az ország önállóságát, eltemette függetlenségét. Feledéssel sohasem borítható az a féktelen vihar, melynek zabolázhatlan dühe szívfacsaró zsákmányokat követelt. Letarolta a nemzet virágát, díszét, reményét. Ledöntötte legerősebb oszlopait, leghatalmasabb támaszait, egyházi és világi kiválóságait. Megingatta legfontosabb intézményeinek alapjait. Elrabolta az ország békéjét, nyugalmát, fejlődésének, virágzásának lehetőségeit . . . A XIII. század közepén a tatárok vad hordái pusztították lakatlan sivataggá az országot. Oly csapással sújtották, oly mondhatatlan nyomorral árasztották el határait, hogy IV. Béla királynak újra kellett azt megalapítania.