Esztergom Évlapjai 1927

ÉRTEKEZÉSEK - Sinka Ferenc Pál: Esztergommegye őskora III

42 Sinka Ferenc Pál (kova, jáspis, tűzkő, szarukő), pala (kovapala és amphibol), és az obsidián (fekete és világoszöld trachit), a szomszédos Hont- és Barsmegyék területén, Selmecz és Körmöcz vidékén javarészt előfordulnak. A kőbaltákhoz leginkább használt szürkés trachitot és bazaltot már közelebb (szobi bányák) megtalálhatták a Duna melletti hegyekben. A neolithkori életről Esztergom vidékén fogalmat nyújt az esztergomi muzeumban lévő változatos őskori anyag, melynek nagyrésze a garamkövesdi ásatásból való. Ott látjuk a neolithkor elejéről a garamkövesdi hegyen faágakból készült kezdetleges gulibák agyagtapaszait, a gallyak nyomaival. Földalatti lakásaik is lehettek, mert az egyik földtulajdonos lova, mint ő mondja, szántás közben szügyig leszakadt egy gödörbe. A sárral lesimított tűzelőhely égetett darabjai is láthatók, az azt köritő sárba tapasztott kövekkel együtt. Szürkeszinű és koromfekete hamu sem hiányzik a több ezer év előtti áldozóhely üregéből, honnan az égetett állati csontokon kivül a helyeket jellemző, átfúrt agyaggulák, mint vallási tárgyak, kerültek elő. A guliba és tűzhely közelében, a földbe mélyesztve egy 40 cm. átmérőjű és 60 cm. mélységű, vastagfalu, óriási agyagedény volt. Ebben bizonyára a Garamból felhordott vizet tartották; de ugyanilyenek voltak a gabonatartó edények is. A gabonát laposra koptatott malomköveken, kétkézre fogott örlőkővel dörzsölték szét. A tűzhelyektől távolabb voltak a konyahulladék-gödrök, színültig megtöltve állati feltört csontokkal, melyekből a velőt szedték ki, és a Duna partján összeszedett, elfogyasztott folyami kagylók (unió) héjaival. A vadon tenyésző állatok között a jelenkoriakon kivül abban az időben élt még az őstulok (Bos primigenius és frontosus) és a mocsári disznó (Sus palustris) is. Az ősember kedvelt vágóeszköze volt a tűzkőből (silex) hasogatott penge, melyet fa- és csontszerszámainak megmunkálásához használt ; a kisebbekből nyílhegyeket készített. Zúzásra furatlan, baltaszerű kövek és átfúrt kőbalták, dörzsölésre a csiszolókövek szolgáltak. Ha ruhaszövéshez még nem is, de hálókészítéshez minden esetre értettek. Erre mutatnak a nagyszámban előkerült orsógombok és gömb- vagy piramisalakú hálónehezékek. Szép számmal vannak a muzeumban a fekete obsidiánból és szürke trachitból készült hosszas kőgyaluk (kapák) és négyszögletes kővésők (celtek) is. Nagyrészük néhai Feichtinger János cz. kanonok gyűjteménye volt. Az esztergomi származású kővésőket a fekete szin és négyzetes forma jellemzi ; a hosszas trapéz-alakuak más vidékről valók. Van ott egy szarvasagancs is, melybe az ily vágásra használt kővéső beillesztve volt. A nyéllyukas kőbaltákból, illetve csákányokból is van egy-két példány. Egyikén az abbahagyott fúrás módja is látható, amiből helyi gyártásra következtetünk. Az orsógombokon és kerékágyas karikákon kivül likacsos szürővagy tűzborító-töredéket, edény alá való karikát és egyéb tárgyat is találunk. Érdekes a kuruzslási célra szolgált, felfüggeszthető, égetett agyagláb. Míg a plastika nyomait magán viselő egyéb leletről már máshol tettünk említést.