Esztergom Évlapjai 1927

ÉRTEKEZÉSEK - P. Virágh Rajmund: Szent Ferenc fiai Esztergomban

Szent Ferenc fiai Esztergomban. 99 emelkedést minden emberi tekinteten és félelmen. Az ügyből szerencsére nem háramlott veszély a rendre, sőt tekintélye meglehetősen emelkedett. Mint másutt, úgy hazánkban is egyszerű, szegényes volt a ferencesek megjelenése, mely annál nagyobb feltűnést kelthetett, mert mindabból, amit a világ nagyrabecsült, amibe földi boldogságát helyezte, semmit sem kívántak, semmit sem kerestek. A magyar nép is megtestesülve láthatta bennük az apostol intelmét: „Eledelünk lévén és ruházatunk, azokkal elégedjünk meg." Szent Ferenc példája s rendszabályuk szerint, a ferencesek tulajdonnal nem rendelkezhettek; életfenntartásuk tekintetében is teljesen a keresztény nép jószívűségére voltak utalva. Ha nem hozták nekik a szükséges élelmet házukba; ha nem volt elégséges az akkori gyakorlat szerint a szentmise-áldozatnál offertoriumkor felajánlott élelem: szent alapítójuk meghagyása szerint bizalommal mentek alamizsnáért a házakhoz, úgy a városban, mint a vidéken s nem csalódtak soha ; kaptak annyit, amennyi böjtök közt lefolyó életük fenntartására és a hozzájuk bizalommal forduló szegények felsegélyezésére elegendő volt. A ferencesek első templomát és zárdáját a tatárok 1242-ben feldúlták. Ezen évben a zord tél beálltával a Duna befagyott s a talárok a jégen átjöttek Esztergomba. A várost elfoglalva, különös előszeretettel perzselték fel az istentiszteletek szent hajlékait. Természetes, hogy a ferencesek templomát és rendházát is a tűz emésztette meg. A rendet e szomorú eseménnyel kapcsolatban fájdalmas csapás érte, mert a rendházzal együtt elhamvadt a fejlődésben levő magyar rendtartomány levéltára is. Főleg ez a körülmény adja magyarázatát annak, hogy miért oly homályos a ferencesek magyarországi letelepedésének története. A feljegyzések szerint Esztergom lakóit, a vidékről idemenekültek nagy sokaságát a tatárok lekaszabolták. Hasonló sors érte a ferenceseket is. Többen közülük a menekültekkel biztosabb helyre távoznak, hogy a menekülteket bátorítsák s megosszák velők a meneküléssel együttjáró szenvedéseket. Alig múlik el a tatárjárás, a feldúlt országba visszatérő királyt, IV. Bélát követik a ferencesek is. A csüggedő királyt a keresztény hit vigasztaló szavaival biztatják s meggyőzik, hogy a Haza jóléte Isten segítségével helyre fog állni. A tatár vandalizmus nyomán az éhínség és a pestis jár. E vigasztalan napokban ott állnak a nép mellett a ferencesek. Annyira együttéreznek a néppel, hogy a leghősiesebb áldozatokat is meghozzák a nép érdekében. Innét a nép nagy ragaszkodása hozzájuk, hogy még utolsó falatját is megosztja velők. Nemcsak a nép, hanem a királyi udvar is nagy tiszteletben részesíti az önfeláldozó szerzeteseket. Ott vannak a királyi tanácsban és mint a királynak bizalmas emberei, külföldi udvarokhoz járnak követségbe. A többi között a pápai udvarnál „derült arccal" fogadják a ferencesek „esztergomi tartományá"-nak főnökét. Amint IV. Béla visszatért az országba, fogadalomból megépíttette 1247-ben a Kis-Duna közelében a ferencesek rendházát a „Segítő Szűz Mária" tiszteletére emelt templommal együtt, amely 1269-ben készült el teljesen. Ide vezette be „fehér lobogó" alatt IV. Béla az ország kedvelt ferenceseit.