Esztergom Évlapjai 1925

Értekezések - Dr. Sántha József: Esztergom városrészeinek egyesítése

66 Dr. Sántha József a közigazgatáson túl vagyoni ügyekben is egyesüljenek; egyben azon konkrét ténynek, hogy a bor- és húsfogyasztási adók kibérlésé tárgyában a kir. város és a községek által közösen felvett egyezséget a vízivárosi bíróval és jegyzővel is aláíratták, leggyorsabb orvoslását kéri, mivel ezen adók csak a 2000 lélekszámot meghaladó lakosságú községekre terjesztetett ki, tehát Vízivárosra (melynek 900 lakosa van) nem vonatkozhatik, másrészt pedig ezen egyezséget a bíró és a jegyző a képviselőtestület tudta és beleegyezése nélkül írták alá, „ők pedig törvény szerint nem birnak képességgel az egész városi községet terhes szerződések által, elegendő felhatalmazás nélkül, lekötelezni." Az egyesítést kimondó rendeletnek ez az értelmezése minden bizonnyal érdekes, de a szövegnek sem szavaival, sem tartalmával nem magyarázható. A megyefőnök ugyanis 1850. szept. 11-én — a ker. min. biztosságnak 11477/1850. sz. intézvényére való utalással — a kir. város főpolgármesteréhez intézett felhívásában a következőket mondja: „Sz. kir. Esztergom városa tanácsa által terjesztett folyamodvány következtében megállapíttatott azon elv, hogy sz. kir. Esztergom városával a szomszédos Sz. Tamás, Víziváros és Sz. Györgymező összekapcsoltatván, igy a megyei főnökség alatt álló közigazgatási járássá alakíttassanak, az elvnek alkalmazásába vétele reám bízatván." Majd 1850. okt- 1-én 3380. sz. alatt ugyancsak a főpolgármesterhez intézett rendeletében azt mondja: „a pestbudai miniszteri biztosságnak f. évi szept. 6.-án 11477. sz. a. kelt intézvénye következtében, a tegnap tartott tanácskozmány nyomán, mai naptól kezdve sz. kir. Esztergom városa a szomszéd . . . városokkal együtt, egy a megyei főnökség alatt álló közigazgatási járássá alakíttatik át, melyet további rendelkezésig ön közigazgatási főszolgabírói minőségben, de megtartván a polgármesteri nevezetet, igazgatand." Magát a miniszteri biztosságnak fent idézett rendelkezését megszereznem nem sikerült; a megyefőnöknek ezen két rendelkezése azonban nem az egyesülés megengedéséről beszél, hanem kategórikumokat, határozott rendeleteket tartalmaz s az egyesítés, mint megtörtént tény, következtében előállott új helyzet mikénti igazgatása tárgyában imperative rendelkezik. Víziváros községnek felfogását a nekünk betekintésre állott okmányok tehát nem támogatják. Vízivárosnak a helytartóhoz intézett felterjesztése a fogyasztási adókat illető részében egyébként határozott jogi érzékre és rutinra vall, midőn a biró és jegyző által kiállított nyilatkozatot a képviselőtestület hozzájárulása nélkül érvénytelennek jelenti ki; másrészről erős opponálás a megyefőnök és a miniszteri biztosság rendeletei ellen, ami akkor, midőn az önkény és elnyomatás még tetőpontján állott, minden bizonnyal merész elhatározás volt. Maga a kérvény azonban nem nyer kedvező elintézést. Az 1851. évi megyefőnöki jegyzőkönyv szerint ugyanis a kerületi főispán a kérvényt visszaküldi azzal, hogy annak hely nem adatik. Az intézkedés szerfelett gyors volt és dicséretére válik a közigazgatási tekintetben vitathatatlanul sok üdvös intézkedést létesítő osztrák rendszernek, mert a megyefőnök az elutasításról 1851. ápr. 20-án már értesíti is a folyamodó Vízivárost.