Esztergom Évlapjai 1925

Értekezések - Dr. Sántha József: Esztergom városrészeinek egyesítése

Komárom és Esztergom közig, egyelőre egyesített vérmegyék az 1924. évben. 59 gomiakkal együtt vállvetve dolgoznak a „Komárom és Esztergom köz­igazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék" boldogulásán. * * * Az a nagy és dicső mult, mely az összes vármegyék, köztük Komárom és Esztergom vármegyék nevéhez fűződik és az a körül­mény, hogy a vármegyék a csonka ország közéletében, jövőjének ki­alakításában ma is fontos szerepet töltenek be, eléggé indokolttá te­szik, hogy jelen helyzetükkel is tárgyilagos gonddal, de egyszersmind megértő lélekkel foglalkozzunk. A csonka vármegyék jelen nehéz és küzdelemteljes napjainak története egy darab a csonka ország törté­ből és kicsiben hű tükre a csonka ország közállapotainak. Ezt a történetet lapozva fel kell ismernünk azt az igazságot, hogy a közintézmények közül az az igazán értékes és maradandó alkotás — és ilyen a vármegyék intézménye is — amelynek gyökerei a nemzeti lélek sajátosságaiból szívják éltető erejüket és amelyek nem máról­holnapra egy-egy felszínre került tudományos systema alapján, egy-egy politikai fordulat változásaiban, vagy egyes hatalmi tényezők hatalmi szavával alakultak meg, hanem amelyek a történelem érckohójában fokról-fokra kovácsolódtak azzá, amik. Fel kell ismernünk, hogy a vármegyék a mai sorsdöntő időkben is dicső multjukhoz méltóan megállták helyüket és mindazon rágal­mak, kicsinylés, gúny, sőt gyűlölet ellenére, melyet némely oldalról fe­léjök szórnak, ma is felbecsülhetlen erkölcsi erőt és erkölcsi értéket képviselnek a csonka ország közéletében és alkotmányos berende­zéseiben. Hogy a csonka vármegyéknek ezen cikk elején ismertetett prob­lémája tekintetében melyik álláspontnak van igaza, efelett döntő ítéle­tet mondani csak a későbbi kor történetírója lesz hivatva. Ma még afelől sem lehet teljesen tiszta képet alkotni, hogy eredményezett-e a csonka vármegyék egyesítése tényleges megtakarításokat, vagy sem. Az ideiglenes vármegyék számára adva van a helyzet és amíg az adott helyzet fennáll, feladatuk csak az lehet, hogy testvéri egyet­értésben közös erővel munkálkodjanak vármegyéik és az ország ügyei­nek előbbvitelén és az elszakított részek visszaszerzésén.*) 6sEtct?gom vávosvésseinek egyesítése. Irta : dr. Sántha József városi tanácsos. Esztergom szab. kir. város az 1925. évben élete egyik legfonto­sabb eseményének 30 éves fordulójához ért el. Ez évben lesz ugyanis harmincadik évfordulója annak, hogy a szab. kir. város, mint anya­város egyesült az 1895 előtt közigazgatási különállással biró Vízivá­ros, Szenttamás és Szentgyörgymező városrészekkel, illetőleg az az­időtájt még önálló községekkel. *) Karcsay Miklós cikkét helyszűke miatt csak lényegesen rövidítve közölhettük.

Next

/
Thumbnails
Contents