Esztergom Évlapjai 1925

Értekezések - Dr. Walter Gyula, Palkovics László, dr. Sántha József: A főkáptalan, vármegye és város jubiláris hódolatai

38 A főképtalan, vármegye és város jubiláris hódolatai. 44 gazdag sikereit aratta. És tapintatos politikai működésével, mely tudott ellenzéki lenni, ha az látszott szükségesnek ; viszont mindenkor támogatta a jóindulatú törekvést, mely az ország, a nemzet és a nép boldogulását, szellemi és anyagi színvonalának emelését célozta, nemcsak azok bizalmát nyerte meg, kik érdekeik védelmét s felfogásuknak a törvényhozás csarnokában való kifejezését Eminenciádra ruházták szavazatukkal, hanem az egész közvéleményét, sőt az apostoli király Őfelségét is, aki a belső titkos tanácsosok díszes sorába hivja meg Főmagasságodat. Amikor pedig a világháború ádáz harcai és emberírtó csatái közepette, melyek a magyar honszeretetnek, hadierényeknek és önfeláldozásnak annyi ragyogó példáját adták, de egyben az életnek és vérnek, a nélkülözésnek és lemondásnak legbusásabb adóját is kivánták tőle, békés pihenésre és örök nyugalomra hunyta le szemét a legelső magyar ember, az ősz király, Etninenciád abban a kegyelemben részesült, hogy a gyász méla pompája után gyakorolhatta a legelső magyar főpapnak azt a jogát, mely az Egyháznak és az államnak az ezeréves alkotmány szerinti belső kapcsolatát a legmélyebben fejezi ki: felszentelt kezével illethette a legdrágább nemzeti klenódiumot, a Szent Koronát s az egyházi és állami őspatináju törvények szerint az akkor még osztatlan Magyar Birodalom apostoli királyává kenhette fel azt az ifjú királyt, kinél nemesebb keblű, jobb szándékú és nemzetünk érdekei s törekvései iránt megértőbb lélek félezred év óta aligha ült Szent István országának trónján. De jött a honárulás ; ránk sötétült a forradalom éje és diadalát ülte a hazátlanság és emberietlenség minden borzalma! . . . Am a fájó sebeket minek szaggatnók fel a megemlékezéssel; hadd igyekezzék gyógyítani az idő s a feledni törekvés! Alig multak el a gyászos események megörökítette napok, midőn a hon földjének szétdarabolása, véreink millióinak rabszolgaságba vetése s a trianoni okmány keserves járma ellenére is a hangzatos jelszavak messiásvárása közt elérkezni véltük az idők teljességét, hisz állandóan ajkunkon volt a keresztény hit, a jelszavakban a jobb jövő reményét bírtuk s az egymás iránti torzsalkodás időszakos elcsendesülésében a fajszeretet lángolását éreztük. Hogy a hármas erénynek napsütéses, de — sajnos — rövid életű uralma alatt hányan látták Eminenciádban a fennkölt eszmék egyik koronázatlan királyát, ki nem él a nép közé vegyülés divatos eszközével, hanem legfőbb egyházi s kiváló alkotmányjogi jogosítványok hódolatra késztő magaslatán trónol, — ki tudná megmondani; annak kutatására és megörökítésére pedig mennyi része volt Eminenciádnak abban a haza és vallás érdekében kifejtett áldozatos munkában, mely a frázisok szines megvilágítását kerülve, egyszer a büszke márványú tárgyalótermek pompájában, máskor a dolgozószobák szerénységében folyt, — nem merjük vitatni magunknak az elegendő erőt s a kellő objektivitás szellemét. S amikor a forradalmak által idegen földre kényszerített apostoli királyban a nyugalmas élet ösztönét legyőzte a honvágy, a magyar népnek szeretete és mert inkább akarva megkísérelni mindent, semhogy az ország lasssú halódását lássa, két alkalommal is visszatért a rég nem látott határok közé, ismét csak Főmagasságod volt az, ki a honi viszonyok ismeretében, mély tudásra s gazdag élettapasztalataira alapított bölcs tanácsadásával igyekezett pótolni mindazt, ami Őfelségében, talán éppen koránál s fiatalos könnyebbenlátásánál fogva hiányzott. A szomorú őszi napokban pedig, midőn