Esztergom 1945–1975 (Tanulmányok és bibliográfia Esztergom felszabadulás utáni történetéből)
II. HARC A SZOCIALISTA HATALOM MEGTEREMTÉSÉÉRT (Dr. Gábris József) - A demokratikus ifjúsági mozgalom kibontakozása
tette, hogy Esztergomban is létesítenek népi kollégiumot. A megye alispánjának elnökletével szervező bizottság alakult, mely felhívást tett közzé és a társadalom segítségét kérte a terv megvalósításához, mert a „parasztság és munkásság fiainak száma az iskolákban csökkenőben van." Ezt a csökkenést meg kell akadályozni, sőt emelni kell a közép- és főiskolákon a dolgozók gyermekeinek az arányszámát. Kérte a szervező bizottság az üzemeket, hogy segítsék a megalakulás előtt álló kollégiumot, juttassanak felszerelést, tüzelőt, tegyenek alapítványt és vállalják egy-egy tehetséges gyermek taníttatását. A felhívás nem volt eredménytelen, mert megmozdult nemcsak a város, hanem környéke, sőt a megye is. Szeptember 24-én a polgármester már jelenti a városi közgyűlésnek, hogy a Kollégium a Kossuth Lajos utca 65. sz. alatc lévő épületben (az ún. Kapuiskola) nyer elhelyezést, valamint azt> hogy két szegény sorsú gyermek taníttatási költségeit a város magára vállalja, ami évi 2 400 forintos támogatást jelent. A megye 10 000 forint támogatást szavaz meg, mert „a törvényhatóság ezzel is módot kíván nyújtani arra, hogy a szegény sorsú, de tehetséges gyermekek tanulhassanak közép-, esetleg felsőfokú iskolában és képzett polgárai lehessenek a magyar hazának." Bánhida község 3 000 forintott adott. A felhívás nyomán gyűjtést indítottak a városban és a környező falvakban is. 1946 őszén egymás után érkeznek a jelentések az eredményekről Csolnokról, Piszkéről, Süttőről, Környéről, Tatáról, Kisbérről, Pilismaróiról. Bajnáról, Komáromból, Tárkányból és a város iskoláiból. Pénzt és élelmet egyaránt gyűjtenek. Nem nagy mennyiséget, — hiszen közvetlen a háború után vagyunk —, de amit adnak, lelkesen, meggyőződéssel adják az emberek. Jelentős támogatást adtak a dorogi és tokodi bányászok, s a megye több üzeme. A gyűjtési listából álljon itt egy példa. Dorog község bírája 1946. október 10-én a bányatelepi iskolától az alábbiakat veszi át: kenyórliszt 49 kg 20 dkg, finomliszt 2 kg 25 dkg, burgonya 71 kg 70 dkg, bab 32 kg, só 8 kg, kukorica 2 kg 70 dkg, hagyma 3 kg 20 dkg. gyufa 2 doboz, kávépótló 2 rúd, tojás 2 db, mosószappan 1 db, lekvár 1 üveg, cukor 10 dkg, borsó 50 dkg, burizs 20 dkg, olaj 4 dl, készpénz 27 Ft 40 fillér. November 3-án megnyitotta kapuit a kollégium, és Vak Bottyán nevét vette fel. Igazgatója Fazzi Hugó, gondnoka Szendrő Mihály lett. A megnyitás napján 16 tanuló talált otthonra az új létesítményben. A létszám a következő napokban 42