Esztergom 1945–1975 (Tanulmányok és bibliográfia Esztergom felszabadulás utáni történetéből)
I. A VÁROS FELSZABADULÁSA. A FELSZABADULT ESZTERGOM ELSŐ HÓNAPJAI (Dr. Csiffáry Nándor) - A közigazgatás újjászervezése
kívánja feladatát ellátni, majd a Kommunista Pártra célozva a következőket mondotta: „Egy politikai párt se igyekezzék ráütni a bélyegét a város és a megye konstrukciójára.) Ne akarjon hatósági jogokat gyakorolni, mert ez csak a káosz felidézésére, majd elégedetlenség szítására lehet csak alkalmas." Martsa Alajos rövid beszédében utalt arra, hogy a főispán által ismertetett feladatokat az ő programjának is tekinti, nincs különösebb hozzátenni valója. Igaz, ő személy szerint nem közigazgatási szakember, de becsületes munkát ígér. Esztergom társadalmi szempontból konzervatív köreiben általános elképedést, megdöbbenést váltott ki az új vezetők kinevezése, mert egyikük sem volt közigazgatási szakember. A közigazgatási apparátusban egyelőre még helyükön maradt régi „szakemberek" iparkodtak is nehezíteni az új vezetők munkáját, ahol csak tudták. A Szabad Esztergom helyi parasztpárti lap — igaz, már csak utólag — de nem véletlenül, válaszolt 1945. június 9-i számában kemény szavakkal azokra a vádakra, amelyeket a helyi reakció a szakértelem és hozzáértés hiányának ürügyén terjesztett: „. . .Esztergomban kőművesmester látta el a polgármesteri teendőket. Sokan azt mondták, hogy ez már nem lehet. És mégis lehet. A demokráciában az áll a vezető helyre, aki ellátni tudja. Aki aztán nem felel meg a hivatásnak, az félreáll, de a reakciót még sem engedjük nyakunkra ülni. Inkább maradjon tisztviselő a tisztes iparos. ..". Az új városi vezetés április 10-én részletesen megvitatta a legsürgősebb gazdasági tennivalókat. Ennek nyomán jelent meg az a 16 pontba foglalt polgármesteri határozat, amely fontos intézkedéseket hozott a helyi közellátás, a közmunkák, az ipari és kereskedelmi élet megindításának biztosítására. Az áprilisban kinevezett új közigazgatási vezetők nem sokáig maradtak posztjukon. Az ország teljes felszabadulása után az Ideiglenes Nemzeti Kormány felülvizsgálta a megye közigazgatási helyzetét és megálltapította, hogy a kinevezések hatásköri túllépést jelentenek. Ezért a helyi Nemzeti Bizottság április végén felmentette az eddigi vezetőket. A megye új főispánja dr. Joanovich Emil (Nemzeti Parasztpárt), alispánja Váradi József, a város polgármestere pedig dr. Hajdú György lett. Május vége felé további személyi változások történtek. A Magyar Kommunista Párt helyi szervezetének leváltott titkára helyébe Martsa Alajost választották meg, aki aztán hoszszú ideig állott a pártszervezet élén. 28