Villányi Szaniszló: Néhány lap Esztergom város és megye multjából

II. Adalékok Esztergom város és megye mivelődési s népességi viszonyainak történetéhez a XVIII. században - 1. Történelmi visszapillantás

62 a szabadságán és nemzeti önállóságán ejtett sérelmeket, mint az izgékonyabb prot. elem. Tűrte a rágalmat és gonosz vádaskodásokat a protestánsok részéről is. A trón iránt tanúsított loyalis hűséggel általában ők is meleg hazafiuságot tanúsítanak; a bécsi kormány tehát végre is engedni volt kénytelen főleg a részükről is nyilatkozó befolyásos ellenhatással szemben. E párt fértiai ébresztik fel az uralkodó lelkiismeretét — absolut irányú tanácsosaival szemben.

1) E kath. párt és vezérférfiai is mily távol állottak attól, hogy a kath. vallás uralmának biztosítása fejében — feláldozzák a nemzet önállóságát, alkotmányos szabadságát — arról fényesen tanúskodik Pázmány Péter, Eszterházy és Zrínyi Miklós, majd Pálfy Tamás, Széchenyi Pál stb. egész politikai szereplése. És végül a német kormányférfiak központosító törekvéseivel szemben a kath. vezérférfiak emelnek szót; a II. Rákóczy Ferencz-féle fölkelés vezéregyénei is mind katholikusok! Egyébiránt a történelem bizonyítja, hogy a kormányrúdhoz jutott prot. kormányférfiak csak ép oly simulékony természetüeknek bizonyultak az udvari légkör hatása alatt — mint akárhány katholikus; sőt a megízlelt hatalom megtartása érdekében —• ellentétes multjok teljes megtagadásával —- kész eszközeivé váltak bizonyos bécsi törekvéseknek ! 2) * * * E röviden vázolt pártalakulások és vallás-politikai küzdelmek végeredménye szabja meg azon uj viszonyokat, melyek a XVIII. század nagyobb felében ') Ezzel korántsem akarjuk elvitatni a protestantismusnak az alkotmányos küzdelmek terén szerzett érdemeit. Csak a kellő értékükre szállítjuk le azokat, midőn a hazafiuságot egyedárusági czikknek tekintő bizonyos divatos áramlattal szemben hangsúlyozzuk a kath. párt álláspontjának jogosultságát és reá mutatunk, hogy a protestánsok összes küzdelmeinek végeredménye távolról sem állott arányban a hozott vér- és pénzbeli áldozatokkal. Összeségükben csak fokozták a nemzet vérszegénységet; holott egyesült erővel s kellő nyomatékkal küzdve a haza felszabadítása érdekében bizonyára lehetetlenné tették volna a Kolonits-féle jogtaposó törekvések bekövetkezését és fölöslegessé a Rákóezy-féle fölkelést is. A szathmári béke óta (1711) a helyzet teljesen átalakul. A következő évtizedekben szereplő magyar kormányférfiakról mindenesetre elmondhatjuk, hogy a XVIII. század fejleményeit illetőleg — többet tehettek volna a magyar állami önállóság érdekeiben. A reformirányt követő s mindjobbai|ffcjlődő államhatalommal szemben — a törvénytelen idegen befolyás ellen — a nemzeti irány és a magyar királyság eszméjének szolgálatában nagyobb crélylyel kellett volna fellépniük. A számában és erejében megfogyatkozott nemzet gyengesége, a belső rendezkedés munkája ugyan egyelőre elvonhatta figyelmüket a bécsi kormányférfiak törekvéseitől; de, hogy ezek legfontosabb érdekeinket annyira összefonhatták a birodalom közös érdekeivel (pénz, hadsereg, kereskedelem, külügy) és saját hatalmi körük döntő befolyása alá vonhatták — mindez súlyos mulasztásuk vala. (V. ö. Horváth M. M. története 7 köt. 176 1.) Egyébiránt épigy érheti vád a nemességet is, mely a kor haladó törekvéseiről sok időn át nem igen vett tudomást; nem mozdult s csak oda törekedett, hogy ujabb és ujabb törvényekkel sánczolja el magát kiváltságai mögött. Nem is alakulhatott tehát oly SZÍVÓS párt, mely az önálló magyar állami lét követelményeit nyomatékkal sürgette volna. Belsőleg erősbült, anyagilag haladott e század, de a politikai és szellemi kifejlődés jó ideig terén hátramaradt.